beugró 1-10 Flashcards
- Az institúció rendszer fogalma - fajtái.
A római jog ma oktatott tananyagának rendszerét a római jogtudós Gaiusnak a Kr. u. 2. század közepén megírt tankönyve, az Institutiones alapozta meg. Iustinianus császár
utasítására Gaius könyve alapján Kr. u. 533-ban elkészült az Instiututiones seu Elementa, amely hivatalos tankönyvként, s egyúttal törvénykönyvként szolgált. A római jog tananyagának a Gaius és Iustinianus Institúcióiban megalkotott rendszerét nevezzük institúció rendszernek.
Gaius három fő részre osztotta a tananyagot Institúcióiban:
• personae (személyek): személyi és családjog
• res (dolgok): dologi jog, öröklési jog, kötelmi jog
• actiones (keresetek): polgári eljárásjog.
Iustinianus Gaius felosztását követi Institúcióiban, további rendszerezésekkel kiegészítve azt. Például a kötelem-keletkeztető tényállásokat négy csoportra osztja
(contractusok, quasi contractusok, delictumok, quasi delictumok).
A római jog tantárgynak mai institúció rendszere az alábbi részekből áll:
• eljárásjog
• személyi- és családjog
• dologi jog
• kötelmi jog
• öröklési jog.
- A pandektarendszer fogalma,
felépítése.
A modern pandektarendszert a német jogtudósok alakították ki a 19. sz. elején.
Részei:
• a magánjog általános része + személyi jog
• dologi jog
• kötelmi jog
• családjog
• öröklési jog
Az eljárásjog önálló jogággá vált, a tágabb értelemben vett közjog részét képezvén.
- Az archaikus jog fogalma.
Az archaikus jog Róma alapításától (Kr. e. 753) a Kr. e. III. század közepéig tart. Ez az ősi római társadalom korszaka a maga kezdetleges, jórészt paraszti életviszonyoknak megfelelő jogrendszerével. Az archaikus jog a merev civiljog időszaka, amelyben a jog jelentős részben a pontifexek titkos tudományát képezte. Ebben az időszakban keletkezett a XII táblás törvény, de a pontifikális jogtudomány titkos jellege a XII táblás törvény keletkezését követően sem szűnt meg teljesen. A jog továbbfejlesztése a felmerülő új igények kapcsán a pontifikális interpretatio segítségével valósult meg, a XII táblás törvény szabályainak analóg alkalmazása révén. A római államszervezet fejlődésében ez a kor a királyság és a korai köztársaság idejének felel meg.
- A préklasszikus jog fogalma
A préklasszikus jog időszaka a Kr. e. 3. sz. közepétől a Kr. e. 1. sz. végéig tartott. Ebben az időszakban rakták le a rómaiak fejlett magán- és közjoguk alapjait. Erre az időszakra
tehető a világi jogtudomány teljes kibontakozása, elsősorban a praetorokat segítő jogtudósok, mint szakértők jelentőségének megnövekedése révén. A római jogra kihatással volt a görög filozófia, s fokozatosan előtérbe került az aequitas és a jóhiszeműség követelménye, valamint a ius gentium megoldásaira való hivatkozás.
- A klasszikus jog fogalma.
A klasszikus jog a Kr. e. 1. sz. végétől a Kr. u. 3. sz. közepéig tartó időszakra esik. A római jogtudósok a principatus időszakában dolgozták ki nagyon részletesen a magánjog intézményeit. A klasszikus jog időszakában a jogfejlődésre, a jog alakítására nagy hatással voltak a kor két fontos iskolájának, a schola Sabinianának és a schola Proculianának jogtudósai. A két iskola képviselői számos jogi kérdésben nem értettek egyet (ius controvesum), de gyakran épp a köztük lévő viták indukálták a jogfejlődést.
- A ius cogens fogalma
A kógens jogszabályok olyan jogszabályok, amelyek nem engednek eltérést a bennük megfogalmazott előírásoktól, vagyis a felek közös megállapodással sem térhetnek el ezektől a normáktól. Kényszerítő jellegű jogszabályoknak is szokás nevezni őket. Jellemzően (de nem kizárólag) a közjogi normák kógensek. Minden tiltó norma kógens, de nem minden kógens norma tiltó jellegű. Kógens jogszabályok például az aktív és passzív választójog közjogi szabályai. A magánjogban is előfordulnak kógens jogszabályok, mint például a házassági akadályok vagy a végrendelkezési képesség feltételei.
- A ius dispositivum fogalma.
A diszpozitív jogszabályok engedő, hézagpótló jellegű normák, amelyektől a felek közös megállapodás esetén eltérhetnek. Vagyis ezek a normák csak ellenkező megállapodás hiányában alkalmazandók.
Jellemzően ilyenek a magánjog szabályai, ugyanakkor nem minden magánjogi norma diszpozitív.
Diszpozitív jogszabályok pl. a klasszikus korban az emptio venditio kellékszavatossági szabályai, amelyektől azonban a felek közös megegyezéssel eltérhetnek.
- A ius privatum fogalma.
A római magánjog a magánélet viszonyait, vagyis a polgárok személyi, családi és vagyoni viszonyait szabályozza.
A kései klasszikus kortól kezdve a jogtudósok (így Ulpianus is) a közjog és a magánjog között a közérdek és a magánérdek fogalompár segítségével tettek különbséget: e szerint a közjogra a közérdek, a magánjogra pedig a magánérdek dominanciája jellemző.
- A ius publicum fogalma.
A római közjog alapvetően a római államra, az állam szervezetére és a vallási szervezetre vonatkozó jogi normákat foglalta magába. A kései klasszikus kortól kezdve a jogtudósok (így Ulpianus is) a közjog és a magánjog között a közérdek és a magánérdek fogalompár segítségével tettek különbséget: e
szerint a közjogra a közérdek, a magánjogra pedig a magánérdek dominanciája jellemző.
- A vulgárjog fogalma
Vulgárjog alatt egy leegyszerűsödött jogászi gondolkodásmódot tükröző római jogot értünk, mely a posztklasszikus korra (Kr. u. 4-5. sz.) volt jellemző. A jog vulgarizálódása alapvetően két okra volt visszavezethető.
Egyrészt a klasszikusok kifinomult jogászi gondolkodásmódja a provinciák egy részében soha nem érvényesült. A másik ok, hogy a Kr. u. 4. században a gazdasági, társadalmi, szellemi élet hanyatlásnak indult, így a leegyszerűsödött társadalmi, gazdasági viszonyok már nem igényelték a klasszikus jogtudomány által kidolgozott cizellált jogintézmények alkalmazását. A két jelenség a Kr. u. 5. században összekapcsolódott, s ennek eredményeképpen a vulgárjog az egész Birodalomban általánossá vált. A leegyszerűsödött jogászi gondolkodásra példa, hogy már nem különítették el a tulajdont a birtoktól, valamint az adásvételt a tulajdon traditiótól.
