91-100 Flashcards
- A constitutum possessorium fogalma:
Constitutum possessoriumról akkor beszélünk, amikor egy dolog korábbi civilis
possessora válik naturalis possessorrá, tulajdonképpen birtokközvetítő detentorrá. Ez a
brevi manu traditio ellentéte.
Például amikor egy ház tulajdonosa eladja a házát, de megállapodik a vevővel, hogy a
házban marad bérlőként. Ekkor mivel a dolog korábbi tulajdonosának megszűnik a
tulajdonjoga a dolgon, már nem minősül civilis possessornak, ugyanakkor bérlőként
magánál tarthatja a dolgot, így a dolog naturalis possessorává válik, s a dologhoz
kapcsolódó birtokjogokat birtokközvetítő detentorként közvetíti az új tulajdonos felé.
A felek közötti megállapodás itt is szükségtelenné teszi a dolog kétszeri átadását és
átvételét.
- A possessorius eljárás fogalma:
A possessorius eljárás birtokvédelmi eljárást jelent, amelyben egyedül annak a
ténykérdésnek van jelentősége a vita eldöntése szempontjából, hogy a felek közül
egymás vonatkozásában melyik tekintendő birtokosnak és melyik birtokháborítónak, ill.
melyikük hibás vagy hibátlan birtokos a másikkal szemben.
A possessorius eljárás során tehát csak a ténykérdéseket vizsgálják, jogkérdést nem
vizsgálnak, vagyis azt nem nézik, hogy a felek közül van-e valamelyiknek joga birtokolni
az adott dolgot.
Ezért a possessorius eljárás jellemzően csupán ideiglenesen rendezi a felek közti
jogviszonyt, a végleges rendezésre pedig a jogkérdésre alapított petitorius eljárásban
van lehetőség.
- A petitorius eljárás fogalma:
A petitorius eljárás egy in rem actióval érvényesíthető jogvédelmi eljárást jelent, amelyet
egy dolog tulajdonosa, vagy egy idegen dologbeli jog jogosultja indíthat meg azzal
szemben, aki őt akadályozza az adott dologi joga gyakorlásában.
Ebben az eljárásban már egy jogkérdés vizsgálatára kerül sor (fennáll-e a felperes
tulajdonjoga, vagy egyéb idegen dologbeli joga az adott dolgon).
Vagyis a petitorius eljárás már nem a birtokvédelem egyik fajtája, de a possessorius
eljárásban esetleg alulmaradt jogos birtokos később egy peritorius eljárással
kényszerítheti a birtokperben győztes ellenfelét a dolog kiadására, ha sikerül a dolgon
fennálló dologi jogát bizonyítani.
- A tulajdonszerzési mód fogalma: (modus adcquirendi dominii)
A tulajdonszerzési módok olyan taxatíve meghatározott tények, tényállások, melyekhez
a jogrend a tulajdonszerzés joghatását kapcsolja.
Ebből következik, hogy aki be akarja bizonyítani, hogy egy bizonyos dolog tulajdonosa,
annak igazolnia kell az adott dolog vonatkozásában valamelyik tulajdonszerzési mód
fennállását.
Egy dolog vonatkozásában az egyszer megszerzett tulajdont mindaddig fennállónak kell
tekinteni, amíg valaki más a tulajdon tárgyára nézve újabb szerzésmódot nem tud
bizonyítani, ami egyúttal a másik fél korábbi tulajdonának megszűnését is eredményezi.
A tulajdonszerzési módokat – a mai joghoz hasonlóan – a római jog is TAXATÍVE sorolja
fel, vagyis a felek magánautonómiája nem terjed ki új szerzésmódok létesítésére.
A ius civile szerinti szerzésmódok a római jogban:
- mancipatio
- in iure cessio
- usucapio (elbirtoklás)
A ius gentium szerinti szerzésmódok a római jogban:
- tulajdon traditio (átadás)
- occupatio (foglalás)
- thesauri inventio (kincstalálás)
- specificatio (feldolgozás)
- fructuum perceptio (gyümölcsszerzés)
- dologegyesülés
- Az eredeti tulajdonszerzési mód fogalma: (acquisitio originaria)
Az eredeti tulajdonszerzésmódok azok a tényállások, amelyek esetében más jogától
függetlenül keletkezik új tulajdonjog egy dolgon.
Az eredeti szerzésmódok tehát nem tételezik fel valaki előző tulajdonjogát az adott
dolgon, hanem a tulajdon-keletkeztető tényállás teljesen új tulajdonjogot hoz létre.
Ennek két esete lehetséges:
* a tulajdonjog olyan dolgon keletkezik, amely addig senkinek sem állt a
tulajdonában (például uratlan dolog foglalásánál);
* a dolog valakinek tulajdonában van, de
- a szerző fél a tulajdonos közreműködése nélkül, saját tényével teremt magának tulajdonjogot (pl. idegen dolog gyümölcseinek jóhiszemű beszedésével,
más dolgának jóhiszemű feldolgozásával),
- a tulajdonjogot tőle is független tény, természeti esemény vagy harmadik
személy cselekménye folytán szerzi meg (pl. a dolgok egyesülésénél)
Az új tulajdonjog terjedelmében nem igazodik a dolgon korábban esetleg fennállott és a
szerző ténnyel megszüntetett tulajdonjoghoz: ha a tulajdonjog szolgalommal,
haszonélvezettel, zálogjoggal volt megterhelve, az eredeti úton szerző tehermentesen
szerez tulajdont. (Fontos azonban, hogy utóbbi szabály nem érvényesül az
usucapiónál!).
Az eredeti szerzésmódok a római jogban:
- usucapio (elbirtoklás)
- occupatio (foglalás)
- thesauri inventio (kincstalálás)
- specificatio (feldolgozás)
- fructuum perceptio (gyümölcsszerzés)
- dologegyesülés
- A származékos tulajdonszerzési mód fogalma: (acquisitio derivativa)
A származékos tulajdonszerzés, egy másik személy meglévő tulajdonjogának
megszerzése ettől a másik személytől.
Származékos szerzésmód esetén a szerző fél tulajdonjogát a jogelőd tulajdonjogából
származtatja le, vagyis a szerzés nem új tulajdonjogot hoz létre,
A jogrend itt a szerző félnél ugyanolyan terjedelmű tulajdonjogot ismer el, mint
amilyen a jogelődnél fennállt.
Ennek megfelelően
* ha a jogelőd egyáltalán nem volt tulajdonos, az utód sem lesz az,
* ha a tulajdonjog a jogelődnél idegen dologbeli joggal volt terhelve, a szerzőnél is
teher lesz rajta.
A származékos szerzések főszabályaként érvényesül a „nemo plus iuris” elv. („NEMO
PLUS IURIS ad alium transferre potest, quam ipse haberet.” = Senki sem ruházhat át
másra több jogot, mint amivel maga is rendelkezik.)
Származékos szerzésmódok a római jogban:
- mancipatio
- in iure cessio
- tulajdon traditio (átadás)
- Az elbirtoklás fogalma: (usucapio)
Elbirtoklás az idő jogkeletkeztető hatásán alapuló tulajdonszerzés-mód, amelynek
értelmében, ha valaki a törvény által meghatározott ideig folyamatosan birtokol egy
dolgot, akkor a törvényben meghatározott egyéb feltételek teljesülése esetén megszerzi
a dolog tulajdonát.
Az elbirtoklás eredeti szerzésmód, mivel az elbirtoklásra alapított tulajdonjog független
az előbbi tulajdonos jogától. Azonban annak ellenére, hogy az elbirtoklás követeztében
új tulajdonjog keletkezik, a dolgon fennálló idegen dologbeli jogok (szolgalom, zálog,
stb.) az elbirtoklás után is fennmaradnak és ezek csak a dolog elenyésztével (pusztulás,
feldolgozás, stb.) szűnnek meg. Az elbirtoklás, mint a származékos szerzésmódok
egyfajta kisegítő szerzésmódja tehát kettős természetű.
Az elbirtoklás származékos szerzésmódokat kisegítő szerepe a római jogban két
irányban jelentkezett:
* Tartalmi hibában szenvedő szerzés esetén: Olyan származékos szerző is
elbirtokolhat, akiről utólag kiderül, hogy nemtulajdonostól szerzett, ezért a nemo
plus iuris elvnek megfelelően nem válhatott azonnal, a birtokba lépés
pillanatában tulajdonossá.
* Formahibás szerzés esetén: Aki egy res mancipit az előírt alakszerűségek
mellőzésével, vagyis nem mancipatióval vagy in iure cessióval szerzett, hanem
csak formátlanul (pl. traditio útján), az még akkor sem szerezhette meg a dolog
tulajdonjogát, ha akitől szerzett, tulajdonos volt. Ebben az esetben azonban a
formahibát orvosolhatta az elbirtoklás.
A klasszikus korban az elbirtoklásnak (usucapio), mint a civiljogi tulajdon
megszerzésére alkalmas szerzésmódnak öt feltétele volt:
Pozitív feltételként
* a tartós birtok (diutina possessio)
* a jogszerű szerzéscím (iustus titulus usucapionis).
Negatív feltételként (ellenbizonyításig vélelmezve)
* az elbirtokló jóhiszeműsége (bona fides),
* a dolog elbirtoklásra való alkalmassága (res habilis),
* a birtoklás folyamatossága (tempus continuum).
- A foglalás fogalma: (occupatio)
Az occupatio uratlan dolog (res nullius) birtokbavétele, amellyel a foglaló azonnal
civiljogi tulajdonjogot szerez. A birtokbavételnek nem kell kifejezett tulajdonszerzési
(elsajátítási) szándékkal történnie – aki uratlan dolgot vesz birtokba, ezáltal megszerzi a
tulajdonjogot akkor is, ha a dolgot csupán elvesztettnek tartja, azaz, ha akarata nem is
irányul tulajdonszerzésre.
Mivel a foglalás tulajdon-keletkeztető tényálláseleme a birtokbavétel, ezért okkupálni
csupán birtoklásra képes, azaz legalábbis korlátozottan cselekvőképes személyek
tudnak (a hatalomalattiak a családfő, a rabszolgák a tulajdonos részére).
- A dologegyesülés fogalma:
A dologegyesülés, mint tulajdonszerzés-mód azt jelenti, hogy különböző személyek
tulajdonában lévő dolgok emberi tevékenység hatására vagy egyéb tények folytán olyan
szoros fizikai kapcsolatba kerülnek egymással, hogy egyetlen, egységes összetett
dologgá válnak. A tényállás akkor idéz elő végleges tulajdonváltozást, ha a kapcsolat ún.
ERŐS egyesülés, vagyis ha a dolgok szétválasztása csak aránytalan károsodás vagy
aránytalan költekezés árán, illetőleg egyáltalán nem valósítható meg.
Amennyiben az egyesülés GYENGE, ez nem eredményez végleges tulajdonváltozást, de
mivel a tulajdonos az egyesülés tartama alatt az egyesült dolgok birtokosától nem
követelheti tulajdonperrel a maga dolgát, a tulajdonjog „nyugvásáról” beszélhetünk. A
nyugvó tulajdonjog azonban ismét feléled, ha megszűnik a dolgok közti kapcsolat.
Gyenge egyesülés esetén az actio ad exhibendum nevű praeiudiciális keresettel
követelhető a dolgok szétválasztása.
- A commixtio fogalma:
A dolgok összekeveredése nem tulajdonszerzésmód. Ebben az esetben különböző
személyek dolgai oly módon keverednek össze, hogy azokat egymástól nem lehet
megkülönböztetni, és nem állapítható meg, hogy melyik darab kié volt.
Az összekeveredés történhet véletlenül vagy a tulajdonosok akaratából.
Az összekeveredés ténye nem idéz elő tulajdonváltozást, minden egyes darab azé marad,
akié korábban is volt.
Ugyanakkor az összekeveredett dolgok tulajdonosait megakadályozza dolgaik
visszakövetelésében, hogy a tulajdonosok a követelésük tárgyait vagy egyáltalán nem
tudják megjelölni, vagy ezek megjelölése aránytalan nehézséggel vagy költséggel járna.
Az érdeksérelem orvoslására a tulajdonos rei vindicatio helyett vindicatio pro partét
indíthat a keverék akkora hányadára, amely megfelel az ő dolga értékének: vagyis
mindegyik tulajdonos kap valamennyit a máséból és veszít valamit a magáéból.
A tulajdonváltozás tehát nem magának a commixtiónak, hanem a vindicatio pro parte
eredményeképpen meghozott bírói ítéletnek a következménye.
