ZV 15 jogorvoslati infószab perek Flashcards
A jogorvoslat lehetőségeiről az Infotv. is rendelkezik.
Az igénylő a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a teljesítésre nyitva álló, vagy az adatkezelő által a 29. § (2) bekezdése szerint meghosszabbított határidő eredménytelen eltelte esetén, valamint az adatigénylés teljesítéséért megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében bírósághoz fordulhat.
A pert az igény elutasításának közlésétől,
határidő eredménytelen elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő lejártától számított 30 napon belül kell megindítani az igényt elutasító közfeladatot ellátó szerv ellen.
Ki kezdeményezhet vizsgálatot?
A Hatóságnál bejelentéssel bárki vizsgálatot kezdeményezhet arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével, illetve a közérdekű adatok vagy a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll.
Ki lehet adatigénylő?
- Az Alaptörvény VI. cikk (3) bekezdése alapján mindenki.
- Az Infotv. 28. § (1) bekezdése alapján bárki.
Ha törvény másként nem rendelkezik, az adatigénylő személyes adatai csak annyiban kezelhetők, amennyiben az az igény teljesítéséhez, az igénynek vizsgálatához, illetve az igény teljesítéséért megállapított költségtérítés megfizetéséhez szükséges. A határozott idő elteltét, illetve a költségek megfizetését követően az igénylő személyes adatait haladéktalanu l törölni kell. Ha az adatigénylés nem egyértelmű, az adatkezelő felhívja az igénylőt az igény pontosítására.158 Adatigénylést bárki saját anyanyelvén adhat be.
Információszabadság perek eljárási szabályai Peres eljárás szabályai Infotv:
- Eljáró bíróság
- hatáskör: járásbíróság,
- illetékesség: a törvényszék székhelyén lévő járásbíróság, Budapesten a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a bíróság illetékességét az alperes közfeladatot ellátó szerv székhelye alapítja meg.
- Kivétel: országos illetékességű közfeladatot ellátó szerv elleni per^ törvényszék.
- Perindítás lehetséges oka
- az igény elutasítása, vagy
- adatközlés teljesítésére nyitva álló határidő (15+15 nap) eredménytelen eltelte miatt,
- az adatigénylés teljesítéséért megállapított költségtérítés összegének bíróság általi felülvizsgálata érdekében.
- Bizonyítási teher
Az adatigénylés célját, indokát megjelölni nem kell, az nem vizsgálható! Hivatalból nincs helye bizonyításnak.
Adatkezelő köteles bizonyítani
* a megtagadás jogszerűségét és a megtagadás indokait,
* az adatigénylés teljesítéséért megállapított költségtérítés összegének megalapozottságát.
* NAIH által indított perek esetén: az adatkezelés jogszabálynak való megfelelését.
Fontos: bizonyos esetekben a bizonyítási teher megfordulhat^Pl. alperes védekezése szerint nem kezeli az adatot^nemleges tény bizonyítása nem lehetséges ^adatigénylő (felperes) bizonyí
- NAIH az eljárásban
- beavatkozóként^az adatigénylő pernyertessége érdekében [Infotv. 38. § (3) bekezdés e) pont];
- titokfelügyeleti hatósági eljárás lefolytatójaként^ Titokfelügyeleti eljárás kötelező kezdeményezése^ha a bíróság kezdeményezi, úgy a peres eljárást egyúttal felfüggeszti. A titokfelügyeleti hatósági eljárást kezdeményező és az eljárást felfüggesztő végzés ellen nincs helye külön fellebbezésnek.
- A bíróság döntése [Infotv. 31.§ (7)]
- ha a kérelemnek helyt ad, úgy az adatkezelőt a kért közérdekű adat közlésére kötelezi (határidő meghatározásával);
- a megállapított költségtérítés összegét megváltoztathatja, vagy
- a közfeladatot ellátó szervet a költségtérítés összegének megállapítása tekintetében új eljárásra kötelezheti;
- NAIH által indított perek esetén: a NAIH felszólítása szerinti magatartásra kötelezés.
A per az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 57. § (1) bekezdésének o) pontja alapján tárgyi illetékmentes.
Eljárási szabályok Új Pp
- Soronkívüliség;
- Titokvédelemmel kapcsolatos szabályok 163.§ (3) (4),
- Tanúvallomás megtagadása 290.§ (1), Irat és adatbeszerzés 322.§ (2);