HATÁROZATOK Flashcards

1
Q

HATÁROZATOK FAJTÁI?

A

(1) A bíróság a per érdemében ítélettel, a per során felmerült minden más kérdésben végzéssel dönt.
(2) A határozatokra a polgári perrendtartás szabályait az e részben foglalt eltérésekkel kell megfelelően alkalmazni.
(3) * A bíróság a határozatában megállapított összeg megfizetésére azt a szervet kötelezi, amelynek keretében a közigazgatási tevékenységet megvalósító közigazgatási szerv működik.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
2
Q

BÍRÓSÁG DÖNTÉSI JOGKÖRÉNEK KORLÁTAI?

A

(1) A bíróság a közigazgatási tevékenység jogszerűségét a KERESETI KÉRELEM KORLÁTAI között vizsgálja.
(2) A bíróság a közigazgatási tevékenység jogszerűségét - ha törvény eltérően nem rendelkezik - a MEGVALÓSÍTÁSÁNAK IDŐPONTJÁBAN fennálló tények alapján vizsgálja.

(3) A bíróság HIVATALBÓL VESZI FIGYELEMBE
a) a vitatott közigazgatási cselekmény SEMMISSÉGI vagy TÖRVÉNYBEN meghatározott más ÉRVÉNYTELENSÉGI okát, illetve az olyan LÉNYEGES ALAKi hiányosságot, amely miatt a közigazgatási cselekményt NEM LÉTEZŐNEK KELL TEKINTENI,
b) a közigazgatási cselekménynek az ügyben NEM ALKALMAZANDÓ jogszabályi rendelkezésre alapítását,
c) a TVBEN meghatározott egyéb tényt vagy körülményt.

(4) A bíróság a hivatalbóli vizsgálat elrendeléséről a feleket tájékoztatja, egyúttal felhívja a feleket, hogy észrevételeiket és az azokra vonatkozó bizonyítékokat - vagy a bíróság által meghatározott bizonyítékokat - terjesszék elő.
(5) Mérlegelési jogkörben megvalósított közigazgatási cselekmény jogszerűsége körében a bíróság azt is vizsgálja, hogy a közigazgatási szerv hatáskörét a mérlegelésre való felhatalmazásának keretei között gyakorolta-e, a mérlegelés szempontjai és azok OKSZERŰSÉGE a közigazgatási cselekményt tartalmazó iratból megállapíthatóak-e.
(6) A bíróságot határozatának meghozatalában MÁS hatóság döntése vagy a fegyelmi határozat, illetve az azokban megállapított tényállás - a (7) bekezdésben foglalt kivétellel - NEM KÖTi.
(7) Ha JOGERŐSEN ELBÍRÁLT BCS következményeiről közigazgatási perben kell határozni, a bíróság nem állapíthatja meg, hogy az elítélt a terhére rótt bűncselekményt nem követte el.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
3
Q

RÉSZÍTÉLET MIT JELENT?

A

A bíróság egyes kereseti kérelmekről vagy a kereseti kérelemnek ÖNÁLLÓAN ELBÍRÁLHATÓ EGYES RÉSZEIRŐL részítélettel is határozhat, ha EBBEN A VONATKOZÁSBAN további tárgyalásra NINCS SZÜKSÉG.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
4
Q

MIT JELENT A KÖZBENSŐ ÍTÉLET?

A

A bíróság a közigazgatási TEVÉKENYSÉG JOGSZABÁLYSZERŰSÉGÉRŐL közbenső ítélettel előzetesen dönthet, vagy a perben ÉRVÉNYESÍTETT JOG FENNÁLLÁSÁT előzetesen megállapíthatja, ha a közigazgatási tevékenység jogszabályszerűsége vagy a keresettel érvényesített jog fennállása és az ennek alapján a felet megillető követelés vagy őt terhelő fizetési kötelezettség összege tekintetében a VITA ELKÜLÖNÍTHETŐ.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
5
Q

MIKOR HOZHAT A BÍRÓSÁG EGYSZERŰSÍTETT ÍTÉLETET? MIBEN KÜLÖNBÖZIK EGY NORMÁL ÍTÉLETTŐL?

A

(1) Ha a perben a közigazgatási cselekményben megállapított
- tényállást nem vitatták,
- és a bíróság HIVATALBÓLI vizsgálatot vagy bizonyítást sem rendelt el,
az ítélet indokolásából MELLŐZHETŐ
A TÉNYÁLLÁS ISMERTETÉSE.

(2) Az egyszerűsített ítéletben az indokolás elemeinek mellőzését lehetővé tevő körülményekre és az egyszerűsített ítélet meghozatalának jogalapjára kifejezetten hivatkozni kell. Az iratok között az egyszerűsített ítélettel együtt kell kezelni azt a közigazgatási cselekményt, amelynek tényállását a bíróság ítélkezésének alapjául fogadta el.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
6
Q

MELY ESETEKBEN UTASÍTJA EL A BÍRÓSÁG A KERESETET? (3 ESET)

A

a) a kereset ALAPTALAN,
b) a felperes jogának vagy jogos érdekének KÖZVETLEN SÉRELME nem állapítható meg,
c) olyan ELJÁRÁSI SZABÁLYSZEGÉS történt, amelynek az ügy érdemi elbírálására LÉNYEGES KIHATÁSA NEM VOLT.
(2) Ha a bíróság a keresetet az (1) bekezdés c) pontja alapján utasította el, a költségek viseléséről ennek figyelembevételével dönt

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
7
Q

KERESETNEK HELYT ADÓ ÍTÉLET

A

(1) * Ha a bíróság a jogsértést - a kereset alapján vagy hivatalból - megállapítja,

a) a közigazgatási cselekményt megváltoztatja, megsemmisíti, hatályon kívül helyezi, illetve az általános hatályú rendelkezésnek az ügyben való alkalmazását kizárja,
b) SZÜKSÉG ESETÉN Emellett a közigazgatási szervet ÚJ ELJÁRÁSRA KÖTELEZi,
c) a közigazgatási szervet MARASZTALJA.

(2) A bíróság az (1) bekezdésben foglalt egyes jogkövetkezményeket EGYÜTTESEN is alkalmazhatja. Törvény más jogkövetkezmény alkalmazását is előírhatja.
(3) A jogsértés megállapítása esetén a bíróság HIVATALBÓL KÖTELEZI a közigazgatási szervet a tevékenyséG JOGSÉRTŐ KÖVETKEZMÉNYÉNEK ELHÁRÍTÁSÁRA.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
8
Q

KÖZIG CSELEKMÉNY MEGVÁLTOZTATÁSA (2 ESET)

A

(1) * A bíróság a jogsértő közigazgatási cselekményt megváltoztathatja, ha
- az ügy TERMÉSZETE azt megengedi,
- a tényállás MEGFELELŐEN TISZTÁZOTT,
- a rendelkezésre álló adatok alapján a jogVITA VÉGLEGESEN ELDÖNTHETŐ, és

a) a közigazgatási cselekmény TÖBBFOKÚ közigazgatási eljárásban valósult meg, vagy
b) a megváltoztatást egyfokú közigazgatási eljárásban TÖRVÉNY lehetővé teszi.

(2) * A bíróság - a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel - a közigazgatási cselekményt akkor is megváltoztatja, ha
a) az ügy természete azt megengedi és
b) a megismételt eljárásban a közigazgatási szerv - azonos jogi vagy tényhelyzet alapján - a bíróság jogerős ítéletével ELLENTÉTES CSELEKMÉNYT tett.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
9
Q

NINCS HELYE KÖZIG CSELEKMÉNY BÍRÓSÁG ÁLTALI MEGVÁLTOZTATÁSÁNAK, HA

A

(3) Nincs helye megváltoztatásnak
a) a 4. § (3) bekezdés c) pontjában meghatározott közigazgatási cselekmény esetén, (az egyedi ügyben alkalmazandó - a jogalkotásról szóló törvény hatálya alá nem tartozó - általános hatályú rendelkezés)
b) MÉLTÁNYOSSÁGI jogkörben hozott közigazgatási cselekmény esetén,
c) MÉRLEGELÉSI jogkör gyakorlásán alapuló, a KÖLTSÉGVETÉST érintő kifizetésre vonatkozó közigazgatási cselekmény esetén, vagy
d) ha azt TÖRVÉNY kizárja.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
10
Q

MEGSEMMISÍTÉS VAGY HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉS

A

(1) * A bíróság a közigazgatási cselekményt - a KÖZLÉSÉRE VISSZAMENŐLEGES hatállyal - megsemmisíti, ha
a) a közigazgatási cselekmény semmis vagy jogszabályban meghatározott okból érvénytelen, vagy olyan lényeges alaki hiányosságban szenved, amely miatt nem létezőnek kell tekinteni,
b) a megelőző eljárás lényeges szabályainak megszegésével okozott jogsérelem A PERBEN NEM ORVOSOLHATÓ,
c) a közigazgatási szerv cselekményét KIZÁRÓLAG az ügyben NEM ALKALMAZHATÓ jogszabályi rendelkezésre alapította, vagy
d) a közigazgatási cselekmény megváltoztatásának NINCS HELYE.
(2) Ha a KÖZÉRDEK VÉDELME, a JOGBIZTONSÁG vagy az ítélettel ÉRINTETT személyek KÜLÖNÖSEN FONTOS ÉRDEKE indokolja, a bíróság a közigazgatási cselekményt a hatályvesztés időpontjának pontos megjelölésével helyezi hatályon kívül. Ahol e törvény megsemmisítést említ, azon hatályon kívül helyezést is érteni kell.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
11
Q

KÖZIG SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS ÍTÉLET

A

(1) * Ha a közigazgatási szerződésre vonatkozó jogszabályok jogkövetkezményt nem állapítanak meg, a bíróság a jogsértés megállapítása esetén, az ÉRINTETTEK JOGOS ÉRDEKEIRE, valamint a közfeladat ellátásának biztonságához és folyamatosságához fűződő KÖZÉRDEKRE figyelemmel

a) a jogellenes közigazgatási szerződést vagy annak valamely kikötését hatályon kívül helyezi vagy megváltoztatja,
b) a közigazgatási szerződést semmisségi ok fennállása miatt megsemmisíti, ha a szerződő közigazgatási szerv a közigazgatási szerződés megkötésére NEM RENDELKEZETT HATKÖRREL, vagy a közigazgatási szerződést képviseleti joggal nem rendelkező személy írta alá,
c) a közigazgatási szerződés jogszerűségének helyreállítására, a közigazgatási szerződés teljesítésére kötelez, vagy
d) a közigazgatási szerződéses jogviszonnyal összefüggésben okozott KÁR megtérítésére kötelez.

(2) A bíróság a hatályon kívül helyezéssel érintett, azzal szorosan összefüggő szerződéses rendelkezést is hatályon kívül helyezhet.
(3) A bíróság a közigazgatási szerződés vagy annak valamely kikötése megváltoztatásának hatályát a közigazgatási szerződés tárgyát képező KÖZFELADAT FOLYAMATOS ÉS ZAVARTALAN ELLÁTÁSÁHOZ vagy a BERUHÁZÁS TELJESÍTÉSÉHEZ szükséges ésszerű időtartamot figyelembe véve határozza meg.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
12
Q

KIEMELKEDŐEN FONTOS KÖZÉRDEK FOGALMA KÖZIG SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATBAN

A

Nem tekinthető kiemelkedően fontos közérdeknek a közigazgatási szerződéshez közvetlenül kapcsolódó gazdasági érdek, így különösen a késedelmes teljesítésből, az új szerződéskötési eljárás lefolytatásából, a szerződő fél esetleges változásából származó költség vagy a jogellenességből következő fizetési kötelezettség. A szerződés jogszerűségéhez fűződő további gazdasági érdekek akkor tekinthetőek KIEMELKEDŐEN FONTOS közérdeknek, ha a közigazgatási szerződés jogellenességének megállapítása SÚLYOSAN ARÁNYTALAN KÖVETKEZMÉNYEKKEL járna.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
13
Q

ANYAGI JOGERŐ

A

A közigazgatási tevékenység jogszerűségének vizsgálata tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanazon közigazgatási tevékenység jogszerűségének vizsgálatára a felek vagy az érdekeltek új keresetet indíthassanak vagy azt egyébként vitássá tehessék.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
14
Q

MEGISMÉTELT ELJÁRÁSRA UTASÍTÓ HATÁROZATOK TELJESÍTÉSÉNEK MÓDJA?

A

(1) A bíróság határozatát teljesítési határidő hiányában a JOGERŐRE EMELKEDÉSÉT KÖVETŐ NAPON kell teljesíteni, és a jogerőre emelkedésétől kezdve végrehajtható.
(2) A bíróság határozatában teljesítési határidőt állapíthat meg, ebben az esetben a határozat a teljesítési határidő LETELTÉTŐL KEZDVE végrehajtható. A határozatban foglaltak teljesítésére nyitva álló határidő a határozat jogerőre emelkedését követő napon kezdődik.
(3) A közigazgatási szervnek a jogerős határozatban megállapított, ennek hiányában a JOGSZABÁLYBAN MEGHATÁROZOTT HATÁRIDŐN belül kell a megismételt eljárást lefolytatnia vagy a közigazgatási cselekményt megvalósítania.
(4) A bíróság határozatának RENDELKEZŐ RÉSZE ÉS INDOKLÁSA a megismételt eljárásban és a cselekménynek a bíróság határozatával elrendelt megvalósítása során KÖTI az eljáró közigazgatási szerveket.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
15
Q

MIT JELENT AZ, HA EGY HATÁROZAT ELŐZETESEN VÉGREHAJTHATÓVÁ LETT NYILVÁNÍTVA?

A

Az előzetesen végrehajthatóvá nyilvánított határozat a JOGERŐRE EMELKEDÉST MEGELŐZŐEN végrehajtható.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
16
Q

MELY SPECIÁLIS MÓDJA VAN A FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG ÖSSZEGÉNEK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA A KÖZIG PERBEN?

A

(1) Megváltoztatásnak úgy is helye van, hogy a bíróság a fizetési kötelezettség megváltoztatott összegének megállapítása nélkül, annak KISZÁMÍTÁSÁRA az ítéletben pontos IRÁNYMUTATÁST AD.
(2) A közigazgatási szerv a bíróság ítéletének közlését követően haladéktalanul, de legkésőbb 15 NB kiszámítja a fizetési kötelezettség pontos összegét, és arról tájékoztatja a bíróságot, a felperest és az érdekeltet. A felperes és az érdekelt nyolc napon belül vitathatja a számítás helyességét, annak megalapozottsága esetén a bíróság a kötelezettség ismételt kiszámítását rendelheti el.

(3) A fizetési kötelezettség összege a bíróság általi jóváhagyással az ítélet részévé válik. A perorvoslati kérelem benyújtására nyitva álló határidő a jóváhagyó végzés közlését követő napon kezdődik. A közigazgatási szerv számítása ellen egyébként jogorvoslatnak nincs helye.

17
Q

MEGÁLLAPÍTÁS A KÖZIG PERBEN - MIKOR ÁLLAPÍTJA MEG JOGSÉRTÉS TÉNYÉT A BÍRÓSÁG ÍTÉLETÉBEN?

A

A bíróság ítéletében a jogsértés tényét állapítja meg, ha megváltoztatás, megsemmisítés vagy marasztalás NEM LEHETSÉGES, és a megállapításhoz a felperesnek vagy az érdekeltnek FONTOS ÉRDEKE fűződik, vagy a JOGSÉRELEM így ELHÁRÍTHATÓ.

18
Q

A KÖZSZOLGÁLATI DÖNTŐBIZOTTSÁG HATÁROZATÁVAL SZEMBEN INDÍTOTT PERBEN FŐSZABÁLY SZERINT HOGY DÖNTHET A BÍRÓSÁG?

A

(1) * A bíróság ítéletével a jogvitát érdemben eldönti, a Közszolgálati Döntőbizottságot - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - új eljárásra nem kötelezheti.
(2) * A bíróság a Közszolgálati Döntőbizottság határozatát
a) * megsemmisíti és a Közszolgálati Döntőbizottságot új eljárásra kötelezi, ha az eljáró tanács NEM VOLT SZABÁLYSZERŰEN megalakítva, vagy a határozat meghozatalában KIZÁRT SZEMÉLY vett részt,
b) * a jogsértéssel érintett részében megsemmisíti, és szükség esetén a Közszolgálati Döntőbizottságot új eljárásra kötelezi, ha az a HATÁSKÖRÉT TÚLLÉPTE, illetve hatáskörének HIÁNYÁT JOGSÉRTŐEN állapította meg.
(3) * A bíróság a jogerős ítéletet megküldi a Közszolgálati Döntőbizottságnak.

19
Q

MIKOR NYILVÁNÍT A BÍRÓSÁG EGY HATÁROZATOT ELŐZETESEN VÉGREHAJTHATÓVÁ.

A

(2) A bíróság HIVATALBÓL előzetesen végrehajthatóvá nyilvánítja a határozatot, ha azt törvény elrendeli. A bíróság KÉRELEMRE az azonnali jogvédelem szabályainak megfelelő alkalmazásával nyilvánítja előzetesen végrehajthatóvá határozatát.
(3) Az ítélet előzetes végrehajtásának elrendeléséről az ítéletben kell rendelkezni.

(4) Az előzetes végrehajtás elrendelése biztosíték adásához köthető. A biztosítékot a határozat jogerőre emelkedésekor vagy az előzetes végrehajtás megszűntetésekor vissza kell téríteni.
(7) Ha a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi vagy megváltoztatja azt a határozatot, amelynek előzetes végrehajtását elrendelték, az előzetes végrehajtással kialakult helyzet rendezéséről is határoz.

20
Q

Nem rendelhető el olyan határozat előzetes végrehajtása, amelyet…

A

nem jogerősen már hatályon kívül helyezett vagy megváltoztatott az arra jogosult bíróság.

21
Q

Az előzetes végrehajtást elrendelő határozat ellen hány napon belül van helye fellebbezésnek?

A

8 NB fellebbezésnek van helye.

22
Q

Az általános hatályú rendelkezés megsemmisítésének vagy hatályon kívül helyezésének csak akkor van helye, ha

A

azt a törvényességi felügyeletet vagy törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv, ennek hiányában az ügyész indítványozta.