környezet + szöveg feldolgozás kérdései Flashcards
Mozgásfejlődés szakaszai
- hasra fordulást megelőző szakasz (0-6 hó)
- hason élés időszaka (6-9 hó)
- alaptól való felállás (9-12 hó)
- felüléstől a járásig (12hó - ..)
Milyen szempontokat kell figyelembe venni a csecsemő fizikai mozgásterének kialakításánál?
- A szükséges tér pedig úgy nő, hogy az épp gyakorolt mozgásformához szükséges teret kell biztosítani számára.
- Előbb van szüksége megnövekedett térre, mint ahogy azt a mozgásformát képes lenne kivitelezni, melyet gyakorol, pl. az előtt érdemes már a kiságyból járókába áttenni, hogy át tudna fordulni
- A gyermek játékbirodalma célszerű, ha ott van a róla gondoskodó felnőtt közelében, hogy a gyermek biztonságba érezhesse magát, amikor önállóan játszik.
- A játékteret gyerekbiztosan alakítsuk ki, hogy ott is lehessen hagyni a gyermeket (konnektorvédővel, ne eshessen le lépcsőn, ne ránthasson magára semmit).
- Nagyobb gyermeknél, aki már többféle játékszerrel játszik, olyan módon érdemes a játékot tartalmazó dobozokat, fiókokat tárolni, hogy a gyermek is elérje ezeket – természetesen csak azokat, amiket egyedül használhat.
A csoportszobák téradagolását milyen módon érdemes megoldani a kisgyermek preferenciái szerint?
részben átlátható, hátlap nélküli polcok segítségével, hogy a szemkontaktust fel tudják venni a kisgyermeknevelővel
Milyen előnyökkel jár a csoportszoba tevékenységterületekre osztása?
- gyerekek jobban eloszlanak
- több kortárs interakcióban vehetnek részt
Mi az alapvető különbség a magyar bölcsődék és más nemzetek bölcsődekialakítása között a gondozási egységekre vonatkozóan
Magyar bölcsődékben:
- a nap során a saját gondozási egységükön belül maradhatnak
- csak a saját csoportukba járó gyerekekkel és kisgyermeknevelőkkel vannak kapcsolatba
- nem osztoznak egyetlen közös öltözőn vagy fürdőszobán
Más nemzetek bölcsődéje:
- A fent felsoroltak nem evidencia
A magyar hagyomány kerüli az open plan építészeti megoldásokat a bölcsődék esetében
Mit jelent az open-plan építészeti megoldás?
különálló szobák helyett egyetlen nagy nyitott teret hoznak létre
Milyen előnyei és hátrányai vannak az open-plan építészeti térkialakításoknak?
Előnyei:
- elősegíti a tér rugalmasabb használatát
- javítja a természetes fény beáramlását
- elősegíti a kommunikációt és az interakciót az emberek között
Hátrányai:
- megnehezíti a mindennapos nevelés-gondozást
- gyerekek sokat mozognak bennük
- zaj is nagyon jól terjed
Mit jelent az, hogy a magyar bölcsődékben a csoportszoba több funkciós tér?
Több funkciós tér:
- melyben a gyerekek étkezését, altatatását meg kell oldani
- a gyermekek itt is játszanak
- fontos, hogy az udvarra is minél egyszerűbben kijussanak
- Ezeknek a különböző funkcióknak elegendő helyre van szükségük, és megfelelő bútorzat is kell, hogy szolgálja ezeket
Amikor egy bölcsődét terveznek, akkor a csoportszobákhoz miyen útvonalat kell előre megtervezni?
- útvonalak tekintetében fontosak a csoportszobához kapcsolódó helyiségek
- ezeken az útvonalakon nem rakható a közlekedési folyosó útjába ajtó
- az étkezőkocsinak keresztszennyeződést elkerülve (nem érintkezhet a fürdőszobával)
- akadálymentesen meg lehessen közelíteni (pl babakocsival, tolószékkel)
Hogyan befolyásolják a csoportszobák ajtajainak elhelyezkedése a tér kihasználtságát?
Nagyon fontos az ajtók száma és elhelyezkedése:
A csoportszobának legalább két ajtaja lesz:
- egy a fürdőszobához és a gyereköltöző felé
- egy az udvarra
Gyakran előfordul, hogy 3 ajtóval kell számolni, mert a gondozási egységben található két szova közt is van egy ajtó.
A sok ajtó a bútorozhatóságot akadályozhatja, vagy legalábbis jelentősen behatárolja a lehetőségeket.
Mi a különbség a vizuális elválasztók és a téri akadályok között? Irjon példákat is!
Vizuális elválasztók: csak optikailag tagolják a teret
- szőnyeg lefektetése a padlóra (amely elegendő kontrasztban áll a padló színével, anyagával)
- függönyözés (pl. baldachinos csendsátor esetében, amely jól átlátható, felbillenthető)
- akár még világítással is rásegíthetünk a tagolásra
- burkolatváltás (átrendezés lehetőségeit beszűkíti)
Téri akadályok: olyan tárgyak lerakása a térben, ami megakadályozza, hogy valaki áthaladjon rajtuk:
- asztalok tömbje is tagolást jelent
- térelválaszó biztonsági gyerekrácsok
Mit jelent az ha egy bölcsődei csoportszoba aluldefiniált?
Az adott bölcsődei csoportban valamilyen szükséges feltétel nincs vagy nem jól van biztosítva.
Például:
- nincsenek jól tagolva a terek (legfeljebb szőnyegek jelölnek ki egy-egy különálló területet)
- játékbútorok, játéktárolók rátapadnak a falra
- középen túl nagy a szabad tér de nem különül el egymástól a közlekedésre szolgáló ösvény
- asztalok némiképp segítik a tér tagolását de nem egyértelmű, hogy különálló egységet alkotnak e
-
mitől számít jól definiáltnak egy csoportszoba alaprajza?
- az előtér egyértelműen a megérkezés, várakozás, átöltözés, ruhatárolás feladataira van berendezve
- innen nyílik az egyértelműen zónákra tagolt de egyszerű csoportszoba
- szőnyeg mérete a területhez lett választva
- vannak négyzetesen kialakított osztások
- ## útvonalak szabadon vannak hagyva
Mit jelent az ha egy csoportszoba alaprajzát alacsony szintű téri definiáltság jellemzi?
- 3 ajtó számára kell átjárási lehetőséget biztosítani
- szoba egyik sarkában az asztalok 3 oldalról lehatároltak de a szoba többi része viszont kontrasztban áll ezzel a meglehetősen sűrűn bútorozott résszel
- bútorok rátapadnak a falra
- szőnyegek is kisebbek a kelleténél, a körülöttük levő bútorokkal nincsenek kapcsolatban
Milyen szintű téri definiáltság jellemzi a 4. alaprajzot?
Jól tagolt csoportszobát láthatunk:
- melyben 4 ajtó is megtalálható.
- játékos polcok a falakra merőlegesen állnak, sőt még a baba ágyak is
- bútorok úgy lettek elhelyezve, hogy a gyerekek két oldalról is hozzáférhetnek de egyszerre tárolóként is működjenek
Mi a szerepe a szőnyegnek a tértagolásában és milyen szempontokat kell figyelembe venni a szőnyeg kiválasztásánál?
A szőnyeg vizuális térelválasztó:
- ha a szőnyeg lefektetése a padlóra, mely elegendő kontraztban áll a padló színével és anyagával, akkor megfelelően kijelöli az adott részt. Szőnyeg széle mentén helyezkednek el a bútorok
- létfontosságú, hogy a szőnyeg szélei ne pöndörödjenek fel (botlásveszély miatt)
- szőnyeg anyagánál figyelembe kell venni, hogy jól tapadjon a padlóra, ne csússzon el.
- szőnyeg színe legyen a búrorokkal harmonizáló de mégis kontrasztos
Milyen szempontokat érdemes figyelni beépített szekrény tervezésekor?
Fontos kérdés, hogy nyitott vagy zárt lesz-e a szekrény alsó fele.
- úgy érdemes tervezni, hogy az alja a gyerekek számára használható polcos elemeket tartalmazzon, így részét képezheti a téri zsebeknek.
- ha alul szekrényajtók vannak, akkor azok elé nem lehet tenni dolgokat, mert akadályozni fogják a szekrényajtó nyitását.
Mik a leggyakrabban felhozott érvek a tértagolás ellen?
- Hogy a csoportszobát ebéd után alvószobává kell alakítani, és az ágyakat könyebb úgy lerakni, ha nagy, egybefüggő tér áll rendelkezésre.
- Hogy vannak olyan tevékenységek amelyekhez nyitott térre van szükség. (például dalos torna, vagy tánc)
Mi a tértagolás célja?
- a szubjektív zsúfoltság érzetét csökkentse
- lehetővé tegye a gyerekek számára a térben való minél jobb eloszlást, a megzavarásmentes játékot.
Mit jelent a téri diffrenciáltság? Milyen más szavakat szoktak használni rá?
Értelemmel megtöltött zsebeket jelent. Magyarul téri differenciáltság helyett, játéksarkok kialakításáról szoktak beszélni:
- a felosztott térrészeket értelemmel töltjük meg
- funkcióval ruházzuk fel
- az asztalok melletti polcokon olyan eszközök, kirakók, játékok vagy képeskönyvek találhatók, amelyekkel kapcsolatban az az elvárás, hogy a gyerekek asztal mellett, ülve használják őket.
- az autók olyan szőnyeg mellett találhatók, amelyeken utak láthatók.
Milyen a Pikler környezet?
Szabad mozgást lehetővé tevő környezet:
- A pedagógia egyik alapelve a szabad mozgást biztosító környezet megteremtése. Ez vonatkozik a fizikai környezetre és a felnőtt gyermeket kísérő, a szabad mozgást és a kezdeményezést megengedő magatartására is.
- A fizikai környezet a gyermek életkorához és fejlettségéhez illeszkedik. Korosztályonként különböző eszközöket és berendezéseket használnak a Pikler bölcsődékben (és használtak régebben a csecsemőotthonban).
Mik a Pikler környezet alapdarabjai?
- a beltéri mozgásfejlesztő háromszög
- dobogó
- alagút
Milyen Pikler eszközök vannak még az alapdarabokon kívül, és mit melyik életkorban használnak?
Csecsemők: hempergő
- Amikortól a kisgyermek próbálkozik a hátáról hasára fordulással, a kiságyból ébrenléti idejére nagyobb méretű, kemény alapú hempergőbe fektetik, hogy szabadon kísérletezhessen az újabb és újabb egyensúlyi állapotokkal, és képes legyen megtámaszkodni a felületen. A forogva haladni képes, nagyobb térigényű csecsemők esetében a hempergőt elkerített szobasarokra vagy térrészre cserélik. A szoba térrészeinek elválasztására térelválasztó rácsot szoktak használni.
Az alapról már elemelkedő, kúszással próbálkozó csecsemők számára:
- bevezethető eszköz a mászóláda vagy dobogó, illetve a Gabi dobogó
- Pikler labirintus: sajátossága, hogy nem minden oldala tömör, vagyis vannak olyan oldalai, melyek rácsosak, így lehetővé teszik a ki- és belátást, valamint a megkapaszkodást. Az alagút többféle alakzatban összeépíthető.
A talpra emelkedő tipegők:
- a háromszögletű létra, mely a másfél-kétévesek testmagasságához és testarányaihoz illeszkedő beltéri mászóka. Eleinte a felegyenesedést segítő kapaszkodó, majd a felmászást lehetővé tevő mászóka. A gyerekek ügyesedésével kiegészíthető a létra fokaihoz illeszthető rámpával.
Pihenésre szolgál:
- kisebbek: kutyakosár
- nagyobbak: pihenő
Gondozáshoz használt bútorzat:
- három oldalról emelt korláttal rendelkező pelenkázó
- magas korlátos öltöztetőasztal lépcsővel kiegészítve.
Önálló evés kezdetén:
- etetőpad