III/6. tétel Flashcards
Mi az előzménye az Európai Tanács megalakulásának?
A háború befejeződése után igény lesz egy föderációs berendezkedésre, avagy a létrehozására egy európai kormánynak. Ezt Churchill is támogatja, hiszen akkor az USA-ra lehetne mintázni Európát. Ez a vélemény is nyomott a latban, 1949-ben megalakult az Európai Tanács.
Egy kormányközi alapon működő, korlátozott hatáskörű szervezet lett.
Mi volt az ESZAK?
Európai Szén és Acélközösség, azzal a céllal jött létre, hogy a tagállamok megosztják egymás között a szén és acéltartalékaikat. Az alapítótagjai a Benelux-államok, Nyugat-Németország, Franciaország, Olaszország.
40-es és 50-es években megnőtt az igény mindkét erőforrásra, így jelentős gazdasági előnyt jelentett a szövetség.
Mikor jött létre az ESZAK?
1951, Schuman-nyilatkozat
Mik az ESZAK legfontosabb szervei?
- Főhatóság
- Miniszterek Tanácsa
- Közgyűlés
Mi az EGK?
Európai Gazdasági Közösség. Az ESZAK kiterjesztéseként jött létre, hogy a tagállamok ne csak két erőforrással támogassák egymást, hanem teljesen gazdaságilag.
Mikor jött létre az EGK?
1957, Római szerződés
Milyen lényeges dolgok történtek az EGK létrejöttével?
- A tagok megszüntetik egymás között a vámokat
- a külső országokra meghatározzák a vámuniókat
- közös versenypolitikát hoznak létre
- Jogharmónizációra törekvés
- Európai Szociális Alap
Mi az Euratom?
Európai Atomenergia Közösség. A második római szerződéssel hozták létre, lényege, hogy a felek megállapodnak az atomenergia békés célú felhasználásában és az atomenergia területén való kutatásban. Különálló jogi személyiség.
Hogyan zajlott Nagy Britannia csatlakozása az EGK-hoz?
Eredetileg nem akartak csatlakozni a nemzeti szuverenitásukra hivatkozva, aztán szimplán nem gondolták szükségesnek a közeledést Európához.
A szuezi válság ami rádöbbenti, mennyire törékeny helyzetben van, mivel már csak középhatalom, illetve az USA-val vannak területek amikor érdekeik erősen egymás ellen feszülhetnek.
1973-ra sikerül végre csatlakoznia, harmadik kísérletre.
Milyen csatlakozási feltételeket határoztak meg 1971-ben a briteknek?
- Ipar területén 4 és fél éves átmeneti időszak
- Agrárpolitikában 5 éves átmeneti időszak
- Partmenti halászat 10 éves átmeneti időszak
Norvégia csatlakozásáról az EGK-ba mit kell tudni?
A halászati piaccal kapcsolatban volt a legtöbb problémájuk és egy szavazáson az állampolgárok több, mint fele elutasította a csatlakozást.
Mit kell tudni Írország EGK-ba csatlakozásáról?
Népszavazáson az emberek jelentős többsége támogatta a csatlakozást. Angliától akartak volna szabadulni.
Mit kell tudni Dánia EGK-ba csatlakozásáról?
Az emberek kétharmada támogatta a csatlakozást. Agrárexport növekedést várt a csatlakozástól.
Mit kell tudni Görögország EGK-ba csatlakozásáról?
Társulási szerződés jutott neki, mivel elmaradott gazdasága nem volt elég a csatlakozáshoz. A csatlakozását tovább hátráltatta a szélsőjobboldali hatalomátvétel, amit egy hét éves diktatúra követett.
1981-ben sikerül csatlakoznia, azonban a támogatásokat nem tudták megfelelően felhasználni.
Mit kell tudni Spanyolország és Portugália EGK-ba csatlakozásáról?
Jelentős exportőrök, azonban pár év, részegyezmények és kompromisszumok után csatlakozott.