II/9. tétel Flashcards
A Tanácsköztársaság bukása után mely politikai erők küzdenek hatalomért?
- paraszt-munkás és polgári demokraták
- jobboldali radikálisok (Horthy)
- konzervatívok
1921 után milyen lényeges politikai események történtek, és miért?
Miután Horthyt kormányzóvá választották, egy másik politikai erőre, a konzervatívokra kezdett el támaszkodni, emellett kinevezi 1921-ben Bethlen Istvánt miniszterelnöknek.
Milyen eszméket követett Horthy?
ALapvetően konzervatív rendszer, irányított demokrácia és fontolva haladás. Emellet elítélte a kommunizmust és a jobboldali fasiszta irányzatokat is.
Vezető rétegnek az arisztokrácia és a birtokos nemesség került ki.
Mire épült a bethleni rendszer?
Keresztény nemzeti ideológiákra és Szent István államelméletére.
Horthy és Bethlen miatt hogyan változott a választójog?
Horthy:
- elemi iskola legalább 6. osztályát elvégzett
- legalább 20 éves
Bethlen:
- 4. osztályt végzett
- legalább 24 éves
- két éve egy helyen lakó
- 10 éve magyar állampolgár
Hogyan alakította át Bethlen a pártstruktúrát?
- KNEP + Egyesült Kisgazdapárt = Egység Párt
- Bethlen-Peyer paktum (Szociáldemokraták támogatják a kormányt)
Mely párt Szálasi Ferencé?
Nemzeti Akarat Párja, 1935-ben alakítja.
Milyen volt Magyarország külpolitikája a Tanácsköztársaság bukása után?
Nincs határozott vonalvezetés, azonban több terv is született:
- francia-magyar együttműködés
- lengyel-magyar-román együttműködés
- román-magyar gazdasági és politikai szövetség
Magyarország elhatároltságát a kisantant létrejötte is erősítette. Bethlen emiatt új irányvonalat határoz meg, ami szerint a megbékélés és a beilleszkedés a cél.
Miért tartóztatják le Szálasit és Rákosit?
A Bethlen általi új rendtörvény szerint kommunista szervezkedésben vettek részt, ami szerint a tevékenységük bűnténynek minősül.
Mivel próbálták Bethlen új külpolitikai irányvonalát erősíteni?
A Népszövetségbe való csatlakozással, ami 1921-ben meghiúsúl a nyugat-magyarországi területek vitája miatt, 1922-ben azonban Magyarországot felveszik a Népszövetségbe.
Bethlen mivel alapozta meg Magyarország revízióját?
Nemzetközi kölcsönért folyamodott, aminek köszönhetően létrehozták a Nemzeti Bankot és rövidesen bevezetik a pengőt. Bethlen szerint ezek az ország megerősítését szolgálják, ami szükséges a revízó megvalósításához.
Milyen kapcsolatokat ápolt Magyarország?
Szovjet:
Nincs megállapodás, de pozitív volt a kapcsolat.
Jugoszláv:
Egyik fél sem engedékeny, nincs megállapodás.
Olasz:
Barátsági szerződés, Mussolini kezdeményezte.
Német:
Németország még óvatos.
Lengyel:
Barátsági szerződés.
Osztrák:
Barátsági szerződés.