II/4. tétel Flashcards
Mik az Alkotmánybíróság hatáskörei?
- Előzetes normakontroll
- Utólagos absztrakt normakontroll
- Alkotmányjogi panasz
- Bírói kezdeményezés
- Jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközése
- Országgyűlés népszavazás elrendelésével összefüggő határozatának vizsgálata
- Velménnyilvánítás olyan képviselőtestület feloszlásáról, mely alaptörvény-ellenesen működik
- Köztársasági elnök tisztségtől való megfosztása
- Hatásköri összeütközés
- Alaptörvény rendelkezésének értelmezése
Hogyan működik az Alkotmánybírósági eljárás?
Legfőbb testületi szerve a teljes ülés, ami határozatképes, ha a bírák kétharmada jelen van. Előzetes normakontroll, alaptörvény értelmezés és köztársasági elnök leváltása esetén csak a teljes ülés járhat el.
Döntéshozó szervek még a tanácsok, melyek 5-5 bíróval rendelkeznek. Alkotmányjogi panaszokkal foglalkoznak.
Az Alkotmánybíróság kézbesítés útján közli az eredményt, de ritkán kihirdetés is előfordul.
Mit kell tudni az alkotmánybírákról?
Az Alaptörvény értelmében 15-en vannak, 12 évre választják meg őket. Jogi végzettség, büntetlen előálet, magyar állampolgárság és betöltött 45. életév szükséges hozzá.
Az Országgyűlés kétharmada kell a megválasztásukhoz.
Mi a bíróság?
Az a szerv, amely igazságszolgáltató tevékenységet gyakorol.
Miben különbözik az igazságszolgáltatás a többi hatalmi ágtól?
- Jogi normát nem alkot
- Egyedi ügyekben ítélkezik
- Megbomlott állapotot állít helyre
- Döntését nem módosíthatja vagy vonhatja vissza
Milyen részei vannak a bírói szervezetnek?
- Járásbíróság
- Munkaügyi bíróság
- Közigazgatási és munkaügyi bíróság
- Törvényszék
- Ítélőtábla
- A Kúria
Mit kell tudni a járásbíróságról?
- Első fokon jár el
- önálló személyiséggel nem rendelkezik
- Általános hatáskör
- Elnök vezeti
Mit kell tudni a munkaügyi bíróságról?
- Bírói hatáskört kiterjeszti a munkaügyi vitákra
- Törvényszékenként egy működik
- Önálló jogi személyiséggel nem rendelkezik
Mit kell tudni a Közigazgatási és munkaügyi bíróságról?
- Első fokon jár el
- Nem önálló jogi személy
Mit kell tudni a törvényszékről?
- Első fokon jár el
- Másodfokon elbírálja a járásbíróság, munkaügyi, munkaügyi és közigazgatási bíróságok határozatai ellen bejelentett fellebbezéseket
- Eredetileg megyei bíróság volt
Mit kell tudni az ítélőtábláról?
- Első fokú hatáskört nem gyakorol
- Jogorvoslati kérelmeket bírál el
- Jogi személy
Mit kell tudni a Kúriáról?
- Korábban Legfelsőbb Bíróságként ismerték
- Magyarország legfőbb bírói szerve
- jogi személy
- Elnök vezeti (9 évre választják)
- Kettős funkció: konkrét ítélkezés, bíróságok egységes jogalkalmazásának biztosítása
Mi az Országos Igazságszolgáltatási Tanács?
- 1997 óta létezik
- Teljesen leválik a végrehajtó hatalomtól
- Hosszútávú feladatokat aktualizál
- Bíróság költségvetése
- Belső ellenőrzés