büntetőeljárás Flashcards

1
Q

büntetőeljárás szerkezeti felépítése

A

Statikus szabályok
1. alapvető rendelkezések (alapelvek)
2. értelmező rendelkezések
3. a bíróság
4. az ügyész
5. a nyomozó hatóság
6. az eljárásban résztvevő személyek
7. az eljárási cselekmények
8. bizonyítás
9. leplezett eszközök
10. adatszerző tevékenység
11. kényszerintézkedések

Dinamikus
/általános eljárás/
1. előkészítő eljárás
2. nyomozás (felderítés, vizsgálat)
3. vádemelés (szűkebb szabályi kör!)
4. a bírói eljárás általános szabályai
5. a tárgyalás előkészítése
6. az elsőfokú eljárás
7. a másod-és harmadfokú eljárás
8. /rendkívüli jogorvoslatok/
9. /külön eljárások/
10. /különleges eljárások/

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényt (régi Be.) az elfogadása óta 89 törvény és 15
alkotmánybírósági határozat érintette, ezek összesen közel 2000 helyen változtatták meg a szöveget, ezért a
régi Be. mind alapvető megoldásaiban, jogintézményeiben, mind pedig az egyes részletszabályait tekintve
jelentős koherencia problémákkal küzdött. Emellett számos újonnan bevezetett jogintézmény - legalábbis a
hatályos formájában - nem váltotta be az eredetileg hozzá fűzött várakozásokat (pl. óvadék, távoltartás,
tárgyalásról lemondás, kiemelt jelentőségű ügyek külön eljárása), ezért ezek átfogó, egységes szempontok
szerinti rendszerezése elengedhetetlen.
Az új törvény 111. fejezetből és majdnem kilencszáz szakaszból áll, szerkezeti felépítése a régi Be.
megoldását követi. A törvény egy korszerű, vegyes rendszerű eljárás kialakítását célozza, amelyben az
inkvizitórius és az akkuzatórius jegyek a legelőnyösebb formában keverednek, és amelyben a kontradiktórius
elemek hangsúlyosabb szerepet kapnak.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
2
Q

büntetőeljárás szakaszai

A

A nyomozási szakasz a következőkből áll:

felderítés
vizsgálat
klasszikus vizsgálat
vádemelés

A bírósági eljárás pedig a következőkből tevődik össze:

elsőfokú bírósági tárgyalási eljárás; ezen belül
tárgyalás előkészítése
elsőfokú bírósági tárgyalás
másodfokú bírósági eljárás
harmadfokú bírósági eljárás
rendkívüli perorvoslatok

van ahol a hármas felosztás van: 1. nyomozás, 2. vádemelés (ügyészi szakasz), és 3. bírósági szakasz. Az első szakaszban folyik a bűncselekmény felderítés, és a bizonyítékok beszerzése. E szakasz eljárási cselekményeit (kihallgatások, szemlék, adatgyűjtés stb.) a nyomozó hatóság végzi az ügyész felügyelete (és gyakran irányítása) alatt. A vádemelési szakasz ura szintén az ügyész; e rövid szakaszban az ügyész a nyomozás anyaga alapján dönt a nyomozás megszüntetéséről, vagy a vádemelésről, esetleg annak alternatíváiról (pl. közvetítői eljárás, vádemelés elhalasztása). A vádemelést a bírósági szakasz követi, amelynek központjában a tárgyalás áll; nyilvános, koncentrált bizonyítási eljárás alapján itt történik meg a tényleges döntés a büntetőjogi felelősségre vonásról. A jogerős bírói döntést követően pedig a büntetőeljárás befejeződik, és amennyiben elítélésre került sor, úgy kezdetét veszi a büntetés végrehajtása.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
3
Q

jogorvoslatok

A

Rendkívüli jogorvoslatok:
1. perújítás
2. felülvizsgálat
3. eljárás alkotmányjogi panasz esetén
4. jogorvoslat a törvényesség érdekében
5. jogegységi eljárás
6. egyszerűsített felülvizsgálat
Természetesen a gyakorlatban az eljárások többsége nem úgy zajlik, hogy minden eljárási szakaszra
szükségképpen sor kerül. Számos ügy már a nyomozás megszüntetésével befejeződik, mások - az eljárások

csaknem kétharmadában - már első fokon jogerősség válnak, rendkívüli jogorvoslatokra pedig az ügyek
töredékében kerül csak sor.
A törvény maga tehát elméletileg „teljes modellt vázol fel, ám a gyakorlat rendszerint beéri annak csupán
egy­ egy szeletével.
A törvény „külön eljárások" címszó alatt olyan speciális szabályokat gyűjt csokorba, amelyek a korábbi
rendelkezésektől eltérő, illetve azokat kiegészítő előírásokat tartalmaznak. Az eltérést vagy a kiegészítést az
elkövető sajátos személye (fiatalkorú vagy katona), az eljárás gyorsítása, egyszerűsítése (pl:„bíróság elé
állítás és a cselekmények elsősorban személyes érdekviszonyokat sértő jellege (magánvádas eljárás)
egyaránt indokolhatja.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
4
Q

külön és különleges eljárások

A

Külön eljárások:
1. fiatalkorú elleni büntetőeljárás
2. katonai büntetőeljárás
3. eljárás mentességet élvező személyek ügyében
4. eljárás bíróság elé állítás esetén
5. eljárás egyezség esetén
6. büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás
7. eljárás távollévő terhelttel szemben
8. eljárás külföldön tartózkodó terhelt távollétében
9. biztosíték letétbehelyezésével folyó eljárás
10. magánvádas eljárás
11. pótmagánvádas eljárás
12. eljárás vagyon vagy dolog elvonása, adat hozzáférhetetlenné tétele érdekében
13. eljárás határzárral kapcsolatos bűncselekmény esetén
Végül a különleges eljárások bizonyos járulékos kérdésekről rendelkeznek, tehát olyanokról, amelyek a
rendes eljáráshoz csak bizonyos feltétel mellett, eshetőlegesen kapcsolódnak.
Különleges eljárások:
1. a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának elhalasztása életfogytig tartó
szabadságvesztés esetén
2. összbüntetési eljárás
3. eljárás próbára bocsátás esetén
4. eljárás jóvátételi munka esetén
5. halasztás vagy részletfizetés engedélyezése a bűnügyi költség megfizetésére

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
5
Q

büntetőeljárás alapja és akadályai

A
  1. § (1) Az ügyészség és a nyomozó hatóság a tudomására jutott közvádra üldözendő bűncselekmény miatt hivatalból megindítja a büntetőeljárást.
    (2) A bíróság - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - indítványra jár el.
    (3) Büntetőeljárás nem indítható, illetve a megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni, ha az elkövető cselekményét már jogerősen elbírálták, kivéve a rendkívüli jogorvoslati eljárások és egyes különleges eljárások esetét.
    (4) A (3) bekezdést kell alkalmazni akkor is, ha az elkövető egy cselekménye több bűncselekményt valósít meg, a bíróság azonban - a vád szerinti minősítésnek megfelelően - nem a vádirati tényállás szerint megállapítható valamennyi bűncselekmény miatt állapítja meg a terhelt bűnösségét.
    (5) * Azzal szemben, akinek a felelősségét szabálysértési eljárásban megállapították, azonos tényállás mellett büntetőeljárás - a szabálysértésekről szóló törvény szerinti ügyészi felhívás, felülvizsgálat vagy perújítási eljárás lefolytatása előtt - nem indítható.
    (6) Törvény határozza meg azokat a további okokat, amelyek fennállása esetén büntetőeljárást nem lehet indítani, a már megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni vagy felmentő ítéletet kell hozni.
    (7) * Büntetőeljárás nem indítható, illetve a megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni, ha az elkövető cselekményét az Európai Unió tagállamában (a továbbiakban: tagállam) jogerősen elbírálták, vagy egy tagállamban a cselekmény érdeméről olyan határozatot hoztak, amely azonos cselekmény vonatkozásában - a határozatot hozó tagállam joga alapján - akadályát képezi újabb büntetőeljárás megindításának, vagy annak, hogy a büntetőeljárást hivatalból vagy rendes jogorvoslat alapján tovább folytassák.
    (7a) * Ha az elkövető több vagy tartós cselekménye egy bűncselekményt valósít meg, vagy több bűncselekménye a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) rendelkezése alapján egy bűncselekményt valósít meg, a (7) bekezdés nem akadálya az olyan cselekmény miatt a büntetőeljárás megindításának és lefolytatásának, amelyet a (7) bekezdésben meghatározott tagállami határozatban szereplő tényállás nem tartalmaz.
    (8) * A (7) bekezdés nem akadálya a büntetőeljárás megindításának és lefolytatásának, ha
    a) a tagállam bírósága által hozott jogerős ítélet (a továbbiakban: tagállami ítélet) nem vehető figyelembe, vagy
    b) a cselekményt egészében Magyarország területén követték el, kivéve, ha az elkövető elítélése esetén a tagállami ítélettel kiszabott büntetést végrehajtották, annak végrehajtása folyamatban van, vagy a jogerős ítéletet hozó tagállam joga szerint az nem hajtható végre.
    (9) A (8) bekezdésben meghatározott esetben a büntetőeljárás megindításáról a legfőbb ügyész dönt. Az így lefolytatott eljárásban történt elítélés esetén a külföldön végrehajtott büntetést, intézkedést vagy személyi szabadságot érintő kényszerintézkedést a magyar bíróság által kiszabott büntetésbe vagy intézkedésbe be kell számítani.
How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
6
Q

a törvény hatálya, átmeneti rendelkezések

A
  1. § (1) A magyar büntető joghatóság alá tartozó ügyekben a büntetőeljárást e törvény szerint kell lefolytatni.
    (2) A bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság eljárási cselekménye kiterjedhet a belföldön levő információs rendszer útján hozzáférhető adatokra, függetlenül az adatok elhelyezkedésétől. Az eljárási cselekmény az információs rendszer olyan részét érintheti, amelyhez a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság jogszabály felhatalmazása alapján az információs rendszer védelmét szolgáló eszköz vagy informatikai megoldás megkerülése vagy kijátszása nélkül hozzáférhet.
    (3) A (2) bekezdés alapján végzett eljárási cselekmény nem érinti Magyarország nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeit.
  2. § (1) E törvény rendelkezéseit - a 868-876. §-ban meghatározott eltérésekkel - a hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásokban is alkalmazni kell.
    (2) Az eljárást - a (3) bekezdésben szabályozott kivétellel - a korábbi jogszabály szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező és a korábbi jogszabályban meghatározott összetételű bíróság folytatja le, ha az ügy e törvény hatálybalépése előtt a bírósághoz érkezett.
    (3) Ha a bíróság a korábbi jogszabály alapján a törvény erejénél fogva járt el egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsban, és e törvény alapján egyesbíró jár el, e törvény hatálybalépése után a továbbiakban egyesbíróként jár el.
    (4) Az e törvény hatálybalépése előtt történt hatályon kívül helyezés esetén a megismételt eljárást - az (5) bekezdésben szabályozott kivétellel - az e törvény szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság folytatja le.
    (5) Az e törvény hatálybalépése előtt történt hatályon kívül helyezés esetén a megismételt eljárást a korábbi jogszabály szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság folytatja le, ha az ügy a megismételt eljárás lefolytatására e törvény hatálybalépése előtt érkezett a bírósághoz.
    (6) E törvénynek a büntetőeljárásról szóló törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2020. évi XLIII. törvénnyel megállapított 20. § (1) bekezdés 20. pontját a 2021. január 1. napját követően a bírósághoz érkezett ügyekben kell alkalmazni.
How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
7
Q

alapvető rendelkezések

A

Az ártatlanság vélelme

  1. § Senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg bűnösségét a bíróság jogerős ügydöntő határozata meg nem állapítja.

Az alapvető jogok védelme

  1. § (1) A büntetőeljárásban tiszteletben kell tartani mindenkinek az emberi méltóságát.
    (2) A büntetőeljárásban mindenki számára biztosítani kell a szabadsághoz és személyi biztonsághoz fűződő jogot.
    (3) A büntetőeljárásban alapvető jogot korlátozni csak az e törvény szerinti eljárásban, az e törvényben meghatározott okból, módon és mértékben lehet, feltéve, hogy az elérni kívánt cél kisebb korlátozással járó más eljárási cselekmény vagy intézkedés útján nem biztosítható.

A védelem joga

  1. § (1) A terheltnek a büntetőeljárás minden szakaszában joga van a hatékony védelemhez.
    (2) A terheltnek joga van ahhoz, hogy személyesen védekezzen, és ahhoz is, hogy a védelem ellátására védő közreműködését vegye igénybe.
    (3) A bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság az e törvényben meghatározottak szerint védőt biztosít a terhelt számára.
    (4) A bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság köteles megfelelő időt és körülményeket biztosítani a védelemre való felkészüléshez.
    (5) A terheltnek joga van ahhoz, hogy szabadlábon védekezzen.
    (6) A bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság köteles a terheltet mentő és a büntetőjogi felelősségét enyhítő körülményeket hivatalból figyelembe venni.

A büntetőeljárás alapja és akadályai

Az eljárási feladatok megoszlása
5. § A büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés elkülönül.

Az ítélkezés alapja, vádhoz kötöttsége és a jogorvoslat

  1. § (1) A bíróság vád alapján ítélkezik.
    (2) A bíróságnak a vádról döntenie kell, a vádon túl nem terjeszkedhet.
    (3) A bíróság csak a megvádolt személy büntetőjogi felelősségéről dönthet és csak olyan cselekményt bírálhat el, amelyet a vád tartalmaz.
    (4) A Kúria határozatai ellen rendes jogorvoslatnak nincs helye.

A bizonyítás alapvetései

  1. § (1) A vád bizonyítására a vádló köteles.
    (2) A terhelt nem kötelezhető az ártatlanságának bizonyítására.
    (3) A büntetőeljárásban senki sem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő vallomást tegyen vagy önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson.
    (4) A kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére.
    (5) Abban a kérdésben, hogy a terhelt követett-e el bűncselekményt, a bíróságot, az ügyészséget és a nyomozó hatóságot nem köti a polgári, a közigazgatási, a szabálysértési, a fegyelmi vagy más eljárásban hozott határozat, illetve az abban megállapított tényállás.

A büntetőeljárás nyelve és a nyelvhasználat joga

  1. § (1) A büntetőeljárás nyelve a magyar. A Magyarországon élő, törvényben elismert nemzetiségek tagjai a büntetőeljárásban a nemzetiségi anyanyelvüket használhatják.
    (2) Senkit nem érhet hátrány amiatt, hogy a magyar nyelvet nem ismeri.
    (3) A büntetőeljárásban mindenki jogosult az anyanyelvét használni.
    (4) A büntetőeljárásban a hallássérült, illetve a siketvak személy jogosult jelnyelvet használni.
How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
8
Q

eljáró bíróság, a bíróság feladata

A
  1. § A bíróság feladata az igazságszolgáltatás. A bíróság ítélkezik és ellátja a büntetőeljárással összefüggésben e törvényben meghatározott feladatokat.
    Az eljáró bíróságok
  2. § (1) Elsőfokon jár el
    a) a járásbíróság és
    b) a törvényszék.
    (2) Másodfokon jár el
    a) a törvényszék a járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyekben,
    b) az ítélőtábla a törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekben,
    c) a Kúria az ítélőtábla hatáskörébe tartozó ügyekben.
    (3) Harmadfokon jár el
    a) az ítélőtábla azokban az ügyekben, amelyekben elsőfokon a járásbíróság járt el,
    b) a Kúria azokban az ügyekben, amelyekben elsőfokon a törvényszék járt el.
How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
9
Q

a bíróság összetétele

A
  1. § (1) Az elsőfokú bíróság - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - egyesbíróként jár el.
    (2) Az elsőfokú bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el, ha az egyesbíró az ügyet a bíróság tanácsa elé utalta. A bíróság tanácsa elé utalt ügyben később egyesbíró nem járhat el.
    (3) * Az elsőfokú bíróság gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el, a tanács egy tagja a törvényszék gazdasági ügyszakának, ennek hiányában a törvényszék polgári ügyszakának bírája.
    (4) A másodfokú és a harmadfokú bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el.
    (5) A másodfokú és a harmadfokú bíróság gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt az ügyet a bíróság öt hivatásos bíróból álló tanácsa elé utalhatja, ha ezt az ügy bonyolultságára, az eljárás ügyiratainak terjedelmére, a büntetőeljárásban részt vevő személyek számára tekintettel, vagy egyéb okból szükségesnek tartja.
    (6) Az elsőfokú bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben az egyesbíró, illetve a tanács elnöke helyett önálló aláírási joggal bírósági titkár is eljárhat az e törvényben meghatározott esetekben. A bíróság eljárására meghatározott rendelkezéseket ilyen esetben a bírósági titkár eljárására kell alkalmazni.
    (7) Jogszabályban meghatározott esetekben, tárgyaláson kívül, a bíró irányítása és felügyelete mellett bírósági ügyintéző is eljárhat. A bíróság eljárására meghatározott rendelkezéseket ilyen esetben a bírósági ügyintéző eljárására kell alkalmazni.
How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
10
Q

bíróság kizárása

A
  1. § (1) Bíróként nem járhat el,
    a) aki az ügyben ügyészként vagy a nyomozó hatóság tagjaként járt el, valamint az ügyben eljárt vagy eljáró ügyésznek vagy a nyomozó hatóság tagjának a hozzátartozója,
    b) * aki az ügyben terheltként, bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyként, védőként, sértettként, vagyoni érdekeltként, feljelentőként vagy e személyek segítőjeként vesz vagy vett részt, valamint e személyek hozzátartozója,
    c) aki az ügyben tanúként, szakértőként, vagy szaktanácsadóként vesz vagy vett részt,
    d) aki az üggyel összefüggésben titkos információgyűjtés engedélyezéséről döntött, tekintet nélkül arra, hogy az így szerzett adatokat a büntetőeljárásban felhasználták-e,
    e) akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható.
    (2) Az (1) bekezdésben meghatározott kizárási ok kizárólag az ügyben eljáró bíróval szemben jelenthető be.
    (3) Az (1) bekezdésben szabályozott eseteken kívül
    a) a vádemelést követően a bíróság további eljárásából ki van zárva, aki az ügyben a vádemelés előtt nyomozási bíróként, vagy a nyomozási bíró határozata elleni fellebbezés tárgyában eljárt,
    b) a másodfokú eljárásból ki van zárva az a bíró, aki az ügy elsőfokú, a harmadfokú eljárásból pedig az, aki az ügy elsőfokú vagy másodfokú elbírálásában részt vett,
    c) a hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásból ki van zárva az a bíró is, aki a hatályon kívül helyező határozat vagy a megalapozatlansága miatt hatályon kívül helyezett határozat meghozatalában részt vett,
    d) a perújítás elrendelése folytán megismételt eljárásból ki van zárva az a bíró is, aki a perújítást elrendelő határozat vagy a perújítással támadott határozat meghozatalában részt vett,
    e) az egyszerűsített felülvizsgálati eljárást kivéve, a rendkívüli jogorvoslati eljárásból ki van zárva az a bíró, aki a rendkívüli jogorvoslattal megtámadott határozat meghozatalában részt vett.
    (4) A (3) bekezdés esetén az ügy elbírálásából ki van zárva az a bíró is, akinek hozzátartozója vett részt a megtámadott határozat meghozatalában.
    (5) A (3) bekezdés c) pontja esetén a megismételt eljárás alapján hozott határozat felülbírálatából nincs kizárva az a bíró, aki a hatályon kívül helyező határozat meghozatalában részt vett.
    (6) A (3) bekezdés d) pontja esetén a 637. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott okból a 637. § (5) bekezdése alapján elrendelt perújítás folytán megismételt elsőfokú vagy másodfokú eljárásból nincs kizárva az a bíró, aki a perújítást elrendelő határozat meghozatalában részt vett.
    (7) Az (1) bekezdés e) pontja esetén önmagában nem kizárási ok, ha a bíró a sérelmére a büntetőeljárásban részt vevő személy által az eljárása alatt, illetve emiatt elkövetett bűncselekmény miatt feljelentést tett.
    (8) A (3) bekezdés e) pontja esetén nem kizárási ok, ha az alapügyben a bíró olyan határozat meghozatalában vett részt, amelyet a rendkívüli jogorvoslati indítvány nem érint.
How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
11
Q

a kizárás bejelentése, egyéb szabályok

A
  1. § (1) A bíró a vele szemben felmerült kizárási okot, a tanács elnöke a tanács tagjával szemben felmerült és a tudomására jutott kizárási okot köteles a bíróság elnökének haladéktalanul bejelenteni.
    (2) A kizárási okot az ügyész, a terhelt, a védő, a sértett, továbbá a vagyoni érdekelt jelentheti be.
    (3) A kizárás iránti bejelentést indokolni és a kizárási ok fennállását valószínűsíteni kell.
    (4) A (2) bekezdésben megjelölt személy a 14. § (1) bekezdés e) pontjában szabályozott kizárási okot a tárgyalás megkezdése után csak akkor érvényesítheti, ha valószínűsíti, hogy a bejelentés alapjául szolgáló tényről a tárgyalás megkezdése után szerzett tudomást, és ha azt három napon belül bejelenti.
    (5) A (4) bekezdés szerint nem valószínűsített, valamint a nem indokolt bejelentést érdemi indokolás nélkül el lehet utasítani.
    (6) A bírót az ügyelosztást végző vezetőjével szemben nem köti a törvényben meghatározott titoktartási kötelezettség a 14. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizárási ok fennállása esetén.

A kizárás elintézése igazgatási ügykörben

  1. § (1) A bíróság elnöke a tudomására jutott kizárási ok miatt a bíró kizárását hivatalból kezdeményezi.
    (2) * Ha a bíró a rá vonatkozó kizárási okot maga jelentette be, vagy a más által bejelentett kizárási ok fennálltát elismeri, a bíróság elnöke intézkedik másik bíró kijelölése iránt. Ebben az esetben a kizárásról nem kell külön határozatot hozni.
    A kizárás elintézése a bíróság által
  2. § (1) Ha a kizárás igazgatási ügykörben nem intézhető el, a bíró kizárása tárgyában a bíróság másik egyesbírája az ügyiratok alapján határoz.
    (2) Ha a bíróságnak nincs olyan bírája, akire a kizárási ok nem vonatkozik, a kizárásról a másodfokú bíróság, ha pedig a kizárás iránti bejelentés a másodfokú bíróság valamennyi bírájára vagy rájuk is vonatkozik, a harmadfokú bíróság határoz. Ha a kizárási ok az ítélőtábla mint harmadfokú bíróság valamennyi bírájára vagy rájuk is vonatkozik, a kizárásról a Kúria határoz.
    (3) Ha a bejelentést nem a bíró tette, nyilatkozatát a döntés előtt be kell szerezni.
    (4) A kizárást kimondó, illetve az azt megtagadó határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.
    A kizárás egyéb szabályai
  3. § (1) Az a bíró, aki a személyére vonatkozó kizárási okot maga jelentette be vagy a más által bejelentett kizáráshoz hozzájárult, a bejelentés elintézéséig az ügyben nem járhat el. Minden más esetben az érintett bíró továbbra is eljárhat és ügydöntő határozatot hozhat.
    (2) A kizárásra irányuló, nyilvánvalóan alaptalan bejelentés érdemi indokolás nélkül elutasítható, és a bejelentés előterjesztője rendbírsággal sújtható.
    (3) A bíró kizárására vonatkozó rendelkezéseket a bírósági titkár, a jegyzőkönyvvezető és a bírósági ügyintéző kizárására is megfelelően alkalmazni kell.
    (4) A kizárás tárgyában a bíróság soron kívül határoz.
How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
12
Q

elsőfokú bíróság hatásköre

A

Az elsőfokú bíróság hatásköre
19. § Elsőfokon a járásbíróság hatáskörébe tartozik annak a bűncselekménynek az elbírálása, amelyet e törvény nem utal a törvényszék hatáskörébe.
20. § (1) Elsőfokon a törvényszék hatáskörébe tartoznak a következő bűncselekmények:
1. azok a bűncselekmények, amelyekre a törvény tizenöt évig terjedő vagy annál súlyosabb szabadságvesztés büntetés kiszabását is lehetővé teszi,
2. az emberiesség elleni bűncselekmények,
3. a háborús bűncselekmények,
4. az emberölésre irányuló előkészület, a gondatlanságból elkövetett emberölés, az erős felindulásban elkövetett emberölés, a Btk. 164. § (8) bekezdése és (9) bekezdés c) pontja szerinti testi sértés,
5. az egészségügyi beavatkozás és kutatás rendje elleni bűncselekmények,
6. * az emberrablás, az emberrablás feljelentésének elmulasztása, az emberkereskedelem és kényszermunka,
7. az egészségügyi önrendelkezési jog megsértése,
8. az állam elleni bűncselekmények,
9. a minősített adat és a nemzeti adatvagyon elleni bűncselekmények,
10. a fogolyzendülés, a nemzetközi bíróság előtt elkövetett igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény,
11. a korrupciós bűncselekmények,
12. a nemzetközileg védett személy elleni erőszak,
13. * a terrorcselekmény, a terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása, a terrorizmus finanszírozása, a háborús uszítás, a jármű hatalomba kerítése, a bűnszervezetben részvétel, a Btk. 322. § (2) bekezdés b) pontja szerinti közveszély okozása, a Btk. 323. § (2) bekezdés c) pontja és (3) bekezdés c) pontja szerinti közérdekű üzem működésének megzavarása,
14. a nemzetközi gazdasági tilalom megszegése, a nemzetközi gazdasági tilalom megszegése feljelentésének elmulasztása, a haditechnikai termékkel vagy szolgáltatással visszaélés, a kettős felhasználású termékkel visszaélés,
15. a választás, a népszavazás és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény,
16. a Btk. 366. § (3) bekezdés a) pontja szerinti kifosztás,
17. * a Btk. 370. § (6) bekezdés a) pontja szerinti lopás, a Btk. 371. § (6) bekezdése szerinti rongálás, a Btk. 372. § (6) bekezdés a) pontja szerinti sikkasztás, a Btk. 373. § (6) bekezdés a) pontja szerinti csalás, a Btk. 375. § (4) bekezdés a) pontja és (5) bekezdése szerinti különösen jelentős kárt okozó információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás,
18. a Btk. 385. § (4) bekezdés c) pontja szerinti szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése, a Btk. 388. § (3) bekezdés c) pontja szerinti iparjogvédelmi jogok megsértése,
19. a gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények,
20. * a Btk. 399. § (7) bekezdése szerinti pénzmosás,
21. a katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó bűncselekmények,
22. az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló törvényben meghatározott kommunista bűncselekmények, valamint a nemzetközi jog szerint el nem évülő bűncselekmények.
(2) Ha a terhelt különböző bíróságok hatáskörébe tartozó bűncselekményeket követett el, a törvényszék jár el.

How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
13
Q

elsőfokú bíróság illetékessége

A
  1. § (1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, az eljárásra az a bíróság illetékes, amelynek az illetékességi területén a bűncselekményt elkövették. A bíróságok illetékességi területét a bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló törvény határozza meg.
    (2) Ha a bűncselekményt több bíróság illetékességi területén követték el vagy az elkövetés helye nem állapítható meg, az azonos hatáskörű bíróságok közül az jár el, amelyik az ügyben a másikat megelőzve korábban intézkedett (a továbbiakban: megelőzés). Ha az elkövetés helye a tárgyalás megkezdése előtt ismertté válik, az eljárást az ügyészség, a terhelt vagy a védő indítványára az a bíróság folytatja, amelynek illetékességi területén a bűncselekményt elkövették.
    (3) Az eljárásra az a bíróság is illetékes, amelynek az illetékességi területén
    a) a terhelt vagy
    b) a sértett
    lakcíme vagy tényleges tartózkodási helye található, ha az ügyészség ott emel vádat.
    (4) Több terhelt esetében a terheltek egyikére illetékes bíróság a többi terhelttel szemben is eljárhat, ha ez a hatáskörét nem haladja meg. Ha több ilyen bíróság van, a megelőzés alapján kell eljárni.
    (5) A törvényszék székhelyén lévő járásbíróság, a Fővárosi Törvényszék területén a Pesti Központi Kerületi Bíróság jár el a vármegye, illetve a főváros területére kiterjedő illetékességgel *
  2. a közveszély okozása - kivéve a Btk. 322. § (2) bekezdés b) pontja szerinti közveszély okozását -,
  3. a közérdekű üzem működésének megzavarása - kivéve a Btk. 323. § (2) bekezdés c) pontja és (3) bekezdés c) pontja szerinti közérdekű üzem működésének megzavarását -,
  4. a radioaktív anyaggal visszaélés,
  5. a nukleáris létesítmény üzemeltetésével visszaélés,
  6. az atomenergia alkalmazásával visszaélés,
  7. a gazdasági csalás, az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás - kivéve a Btk. 374. § (6) bekezdés a) pontja szerinti gazdasági csalást, valamint a Btk. 375. § (4) bekezdés a) pontja és (5) bekezdése szerinti különösen jelentős kárt okozó információs rendszer felhasználásával elkövetett csalást -,
  8. a pénzhamisítás,
  9. a pénzhamisítás elősegítése,
  10. a bélyeghamisítás,
    • a költségvetést károsító bűncselekmények - kivéve a Btk. 396. § (5) bekezdése szerinti költségvetési csalást és az ezzel összefüggésben elkövetett költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztását −,
  11. a pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása,
    • a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények, kivéve a Btk. 403. § (3) bekezdése szerinti számvitel rendjének megsértése, a Btk. 404. § (3) bekezdése szerinti csődbűncselekmény, a bennfentes kereskedelem, a bennfentes információ jogosulatlan közzététele, a tiltott piacbefolyásolás, a piramisjáték szervezése,
  12. a fogyasztók érdekeit és a gazdasági verseny tisztaságát sértő bűncselekmények,
  13. a tiltott adatszerzés és az információs rendszer elleni bűncselekmények
    esetén.
    (6) A 20. § (1) bekezdés 22. pontjában meghatározott bűncselekmények miatt indított eljárásban a Fővárosi Törvényszék jár el.
    (7) Ha a terhelt különböző bíróságok illetékessége alá tartozó bűncselekményeket követett el, az a bíróság jár el, amely valamelyik bűncselekmény elbírálására az (5) vagy a (6) bekezdés szerint illetékes.
    (8) * Az elkövetőre illetékes bíróság illetékessége a bűnpártolóra is kiterjed. A más által elkövetett büntetendő cselekmény elkövetőjére illetékes bíróság illetékessége a Btk. 399. § (3) és (4) bekezdésében és ezek Btk. 399. § (5)-(8) bekezdésében meghatározott minősített eseteiben, illetve a Btk. 400. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott bűncselekmény elkövetőjére is kiterjed.
  14. § (1) A Magyarország határain kívül elkövetett bűncselekmény elbírálására az a bíróság illetékes, amelynek az illetékességi területén a terhelt lakcíme vagy tényleges tartózkodási helye található.
    (2) Ha a terhelt a bűncselekményt Magyarország határain kívül követte el, és az eljárást a távollétében folytatják, az a bíróság illetékes, amelynek az illetékességi területén a terhelt utolsó ismert lakcíme vagy tényleges tartózkodási helye található.
    (3) Ha az (1) és (2) bekezdésben foglaltak alapján az eljárásra illetékes bíróság nem állapítható meg, a járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a törvényszék hatáskörébe tartozó ügyben a Fővárosi Törvényszék jár el.
How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
14
Q

A hatáskör és az illetékesség vizsgálata

A
  1. § A bíróság a hatáskörét és az illetékességét hivatalból vizsgálja.
    Az eljáró bíróság kijelölése
  2. § (1) Az eljáró bíróságot ki kell jelölni a bíróságok között felmerült hatásköri vagy illetékességi összeütközés esetén, valamint akkor, ha a bíróság kizárás miatt nem járhat el.
    (2) A kijelölésről
    a) a törvényszék másodfokú tanácsa határoz, ha az illetékességi összeütközés a területén lévő járásbíróságok között,
    b) az ítélőtábla határoz, ha
    ba) a hatásköri összeütközés a területén lévő törvényszék és járásbíróság között, vagy
    bb) az illetékességi összeütközés a területén lévő törvényszékek vagy a területén lévő különböző törvényszékekhez tartozó járásbíróságok között
    merült fel.
    (3) A (2) bekezdésen kívüli esetben a kijelölésről a Kúria határoz.
    (4) Ha a kijelölés kizárás miatt szükséges, arról a kizárás kérdésében döntő bíróság a kizárással egyidejűleg határoz.
How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
15
Q

ügyészség feladata

A
  1. § (1) Az ügyészség a közvádló.
    (2) Az ügyészség nyomoz, felügyeli a felderítés törvényességét, valamint irányítja a vizsgálatot.
    (3) Az ügyészség előkészítő eljárást végez és a más szerv által végzett előkészítő eljárásban ellátja az e törvényben meghatározott feladatait.
    (4) * A felettes ügyészség felügyeli az ügyészség felügyeleti és irányítási jogkörének gyakorlását.
    Az ügyészség jogai
  2. § (1) Az ügyészség indítványt és észrevételt tehet minden olyan kérdésben, amelyben a bíróság dönt.
    (2) Az ügyészség felügyeleti jogkörében
    a) a nyomozást vagy a feljelentés kiegészítését a nyomozó hatóság önálló eljárására utalhatja,
    b) a nyomozó hatóság eljárásának törvényességét ellenőrzi,
    c) * a nyomozó hatóság törvénysértő határozatát megváltoztathatja vagy hatályon kívül helyezheti,
    d) megállapíthatja, hogy a nyomozó hatóság az eljárási cselekményt törvénysértően végezte el vagy törvénysértő intézkedést tett,
    e) a megállapított törvénysértés orvoslására a nyomozó hatóságot felhívja,
    f) az e törvényben meghatározott esetekben eljárási cselekmény elvégzését vagy határozat meghozatalát engedélyezheti,
    g) a nyomozó hatóság határozata, valamint a gyanúsítás ellen bejelentett panaszt elbírálja,
    h) az eljárás elhúzódása miatt a nyomozó hatósággal szemben előterjesztett kifogást elbírálja,
    i) az eljárási cselekményeknél jelen lehet, a nyomozás ügyiratainak bemutatását kérheti.
    (3) Az ügyészség irányítási jogkörében
    a) megteheti a (2) bekezdésben meghatározott intézkedéseket,
    b) a nyomozó hatóságot eljárási cselekmény elvégzésére utasíthatja,
    c) eljárási cselekmény elvégzését megtilthatja,
    d) a nyomozó hatóság határozatát megváltoztathatja vagy hatályon kívül helyezheti,
    e) a nyomozó hatóságot határozat hozatalára utasíthatja,
    f) a nyomozó hatóságot az ügyészség határozatainak előkészítésére utasíthatja,
    g) eljárási cselekmény elvégzését vagy határozat meghozatalát előzetes jóváhagyáshoz kötheti,
    h) a nyomozó hatóságot beszámolásra kötelezheti.
    (4) Az ügyészség irányítási és felügyeleti jogkörét, illetve a nyomozó hatóság eljárásának önállóságát nem érinti, ha a nyomozás során egyes eljárási cselekményeket az ügyészség maga végez.
    (5) Az ügyészség bármely ügyben magához vonhatja a nyomozást.
    (6) Az ügyész azokat a jogokat gyakorolja, amelyek azt az ügyészséget illetik, ahol az ügyész működik. Eljárási cselekmény elvégzését kizárólag az eljáró ügyész felettes ügyésze tilthatja meg.
    (7) * Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a felettes ügyészség felügyeleti jogkörében az ügyészség felügyeleti és irányítási jogkörének gyakorlása tekintetében a (2) bekezdés b)-f) és i) pontjában meghatározott felügyeleti jogköröket gyakorolja.
How well did you know this?
1
Not at all
2
3
4
5
Perfectly
16
Q

ügyészség kizárása

A
  1. § (1) Ügyészként nem járhat el,
    a) aki az ügyben bíróként járt el, valamint az ügyben eljárt vagy eljáró bíró hozzátartozója,
    b) aki az ügyben terheltként, bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyként, védőként, sértettként, vagyoni érdekeltként, feljelentőként vagy e személyek segítőjeként vesz vagy vett részt, valamint e személyek hozzátartozója,
    c) aki az ügyben tanúként, szakértőként, vagy szaktanácsadóként vesz vagy vett részt,
    d) akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható.
    (2) Az (1) bekezdésben meghatározott kizárási ok kizárólag az ügyben eljáró ügyésszel szemben jelenthető be.
    (3) A perújítási eljárásból ki van zárva az az ügyész, aki az alapügyben a nyomozást teljesítette, egyes eljárási cselekményeket végzett, vádat emelt, illetve a vádat képviselte.
    (4) Nem kizárási ok, ha az ügyész a hivatali hatáskörében tudomására jutott bűncselekmény miatt feljelentést tett.
    (5) Az (1) bekezdés d) pontja esetén önmagában nem kizárási ok, ha az ügyész a sérelmére a büntetőeljárásban részt vevő személy által az eljárása alatt, illetve emiatt elkövetett bűncselekmény miatt feljelentést tett.
    (6) Nem járhat el az ügyben - a Legfőbb Ügyészség kivételével - az az ügyészség, amelynek a vezetőjével vagy vezetőhelyettesével szemben az (1) bekezdés a) vagy b) pontjában szabályozott kizárási ok merült fel.
    (7) Ha az (1) bekezdés a) vagy b) pontjában szabályozott kizárási ok a főügyésszel vagy a főügyészhelyettessel szemben merült fel, a főügyészség területén lévő járási ügyészség az ügyben nem járhat el.

A kizárás bejelentése és elintézése
28. § (1) Az ügyész a vele szemben felmerült kizárási okot köteles az ügyészség vezetőjének haladéktalanul bejelenteni. A kizárási ok bejelentésétől kezdve az ügyész az ügyben nem járhat el.
(2) A kizárási okot a terhelt, a védő, a sértett, továbbá a vagyoni érdekelt jelentheti be. Ebben az esetben az ügyész a bejelentés elintézéséig az ügyben korlátozás nélkül eljárhat.
(3) A kizárás iránti bejelentést indokolni és a kizárási ok fennállását valószínűsíteni kell.
(4) A nem indokolt bejelentést érdemi indokolás nélkül el lehet utasítani.
(5) A kizárásra irányuló, nyilvánvalóan alaptalan bejelentés érdemi indokolás nélkül elutasítható, és a bejelentés előterjesztője rendbírsággal sújtható.
(6)
Módosította: 2022. évi XXII. törvény 209. §
2. A vármegyei főügyészség területén lévő járási ügyészség ügyésze, vezetője, illetve a főügyészségi ügyész kizárásáról a főügyész határoz. A főügyész, valamint a legfőbb ügyészségi ügyész kizárásáról a legfőbb ügyész határoz. Ha a járási ügyészség ügyésze, vezetője, illetve a főügyészségi ügyész kizárása iránti bejelentés egyúttal a főügyészt is érinti, a kizárásról a legfőbb ügyész határoz.
(7) Az ügyészség vezetője a tudomására jutott kizárási ok miatt az ügyész kizárását hivatalból kezdeményezi.
(8) A kizárásnak helyt adó határozat ellen, valamint a vádemelés után a kizárást megtagadó határozat ellen panasznak nincs helye.
(9) Az ügyész kizárására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni az alügyész, az ügyészségi fogalmazó, az ügyészségi megbízott és a jegyzőkönyvvezető kizárására is.

17
Q

ügyészség hatásköre

A

Az ügyészség hatásköre és illetékessége
29. § (1) Az ügyészség hatáskörét és illetékességét jogszabályban vagy a legfőbb ügyész normatív utasításában meghatározott esetek kivételével annak a bíróságnak a hatásköre és illetékessége határozza meg, amely mellett működik. Az ügyészség szervezetét törvény alapján a legfőbb ügyész határozza meg.
(2) A különböző ügyészségek illetékességébe tartozó bűncselekmények esetén az az ügyészség jár el, amelyik a megelőzés szerint korábban intézkedett.
(3) A legfőbb ügyész vagy a felettes ügyészség rendelkezése alapján az ügyészség olyan ügyben is eljárhat, amelyre a hatásköre vagy az illetékessége egyébként nem terjed ki.
(4) * Az ügyészségek között felmerült hatásköri vagy illetékességi összeütközés esetén az eljáró ügyészséget a felettes ügyészség jelöli ki. A határozat ellen nincs helye panasznak.

18
Q

ügyészség kizárólagos nyomozó tevékenysége

A
  1. § Kizárólag az ügyészség végzi a nyomozást a következő bűncselekmények miatt:
    a) a rendőrség, az Országgyűlési Őrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja által elkövetett, nem katonai büntetőeljárásra tartozó bűncselekmény,
    b) * a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőri munkakört betöltő foglalkoztatottja által elkövetett bűncselekmény,
    c) * a bíró, az ügyész, a bírósági titkár, az alügyész, a bírósági és ügyészségi fogalmazó, a bírósági ügyintéző és az ügyészségi megbízott, a rendőrség, az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú tagja, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőri munkakört betöltő foglalkoztatottja és a külföldi hivatalos személy ellen elkövetett, a Btk. 160. § (2) bekezdés e) pontja szerinti emberölés, a Btk. 190. § (2) bekezdés e) pontja szerinti emberrablás, hivatalos személy elleni erőszak, a Btk. 365. § (3) bekezdés f) pontja, illetve (4) bekezdés c) pontja szerinti rablás,
    d) a bíró, az ügyész, a bírósági titkár, az alügyész, a bírósági és ügyészségi fogalmazó, a bírósági ügyintéző és az ügyészségi megbízott által elkövetett bűncselekmény, valamint az ülnöknek az igazságszolgáltatással összefüggésben elkövetett bűncselekménye,
    e) a mentelmi joggal rendelkező és a nemzetközi jogon alapuló mentességet élvező személy
    ea) által elkövetett bűncselekmény,
    eb) sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, illetve nemzetközileg védett személy elleni erőszak, és
    ec) működésével kapcsolatban ellene elkövetett más bűncselekmény,
    f) * a hivatali vesztegetés, a hivatali vesztegetés elfogadása, a vesztegetés bírósági vagy hatósági eljárásban, a vesztegetés elfogadása bírósági vagy hatósági eljárásban, a Btk. 298. § (1), (1a) és (3) bekezdése szerinti hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy vonatkozásában elkövetett befolyás vásárlása, a Btk. 299. § (1), (2) és (5) bekezdése szerinti hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy vonatkozásában elkövetett befolyással üzérkedés és a korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása,
    g) a nemzetközi bíróság előtt elkövetett igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény,
    h) az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló törvényben meghatározott kommunista bűncselekmények, valamint a nemzetközi jog szerint el nem évülő bűncselekmények.
19
Q

nyomozó hatóság feladata

A
  1. § (1) A nyomozó hatóság a bűncselekmények felderítése érdekében előkészítő eljárást és nyomozást végez.
    (2) A nyomozó hatóság az előkészítő eljárás és a felderítés során önállóan, a vizsgálat során az ügyészség irányításával jár el.
    (3) A nyomozó hatóság jogosult mindazon eljárási cselekmény elvégzésére és határozat meghozatalára, amelyet törvény nem utal a bíróság vagy az ügyészség hatáskörébe.
    (4) Ha a nyomozó hatóság észleli, hogy olyan eljárási cselekmény elvégzése, illetve határozat meghozatala szükséges, amelyről a döntés a bíróság, illetve az ügyészség hatáskörébe tartozik, erről az ügyészségnek haladéktalanul beszámol.
    (5) A nyomozó hatóság az ügyészség utasításait határidőre teljesíti.
    (6) Az ügyészségi utasítások teljesítéséért a nyomozó hatóság vezetője felel.
    (7) Ha a nyomozó hatóság vezetője számára az ügyészségi utasítás jogellenessége felismerhető, arra haladéktalanul köteles az ügyészség vezetőjének figyelmét felhívni. Ha az ügyészség vezetője az utasítást ennek ellenére fenntartja, ezt a nyomozó hatóság vezetőjének - az ügyészségi utasítás jogellenességével összefüggő indokolt álláspontját tartalmazó - írásbeli kérésére írásba foglalja.
    (8) A nyomozó hatóság vezetője az ügyészségi utasítás ellen felettes szerve útján előterjesztést tehet a felettes ügyészséghez. A felettes szerv az előterjesztést az arra vonatkozó ténybeli és szakmai álláspontjának kifejtésével továbbítja a felettes ügyészséghez. Az előterjesztésnek nincs halasztó hatálya.
    (9) A felettes ügyészség az előterjesztés alapján az ügyiratokat megvizsgálja és a vizsgálata eredményéről, jogi álláspontjáról az előterjesztőt az előterjesztés hozzá érkezésétől számított tizenöt napon belül írásban tájékoztatja.
20
Q

A nyomozó hatóság tagjának kizárása

A
  1. § (1) A nyomozó hatóság tagjaként nem járhat el,
    a) aki az ügyben bíróként járt el, valamint az ügyben eljárt vagy eljáró bíró hozzátartozója,
    b) * aki az ügyben terheltként, bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyként, védőként, sértettként, vagyoni érdekeltként, feljelentőként vagy e személyek segítőjeként vesz vagy vett részt, valamint e személyek hozzátartozója,
    c) aki az ügyben tanúként vagy szakértőként vesz vagy vett részt,
    d) akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható.
    (2) Az (1) bekezdésben meghatározott kizárási ok kizárólag a nyomozó hatóság ügyben eljáró tagjával szemben jelenthető be.
    (3) A nyomozó hatóságnak az alapügyben eljárt tagja is ki van zárva
    a) a perújítás során elrendelt nyomozásból,
    b) az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények nyomozásából.
    (4) Nem kizárási ok, ha a nyomozó hatóság tagja a szolgálati feladata teljesítése során tudomására jutott bűncselekmény miatt tett feljelentést.
    (5) Az (1) bekezdés d) pontja esetén önmagában nem kizárási ok, ha a nyomozó hatóság eljáró tagja a sérelmére a büntetőeljárásban részt vevő személy által az eljárása alatt, illetve emiatt elkövetett bűncselekmény miatt feljelentést tett.
    (6) Nem járhat el az ügyben az a nyomozó hatóság, amelynek vezetőjével szemben az (1) bekezdésben szabályozott kizárási ok merül fel. Ha a kizárási ok az országos illetékességű nyomozó hatóság vezetőjével szemben merül fel, a nyomozást az ügyészség végzi.
  2. § (1) Ha a nyomozó hatóság tagja a kizárási okot nem maga jelentette be, a bejelentés elintézéséig az ügyben korlátozás nélkül eljárhat.
    (2) A nyomozó hatóság tagjának kizárásáról a nyomozó hatóság vezetője, az utóbbi kizárásáról a felettes nyomozó hatóság vezetője határoz. Az országos illetékességű nyomozó hatóság vezetőjének kizárásáról az eljáró ügyészség határoz.
    (3) A nyomozó hatóság tagjának kizárására egyebekben a 28. § (1)-(5) és (7)-(8) bekezdését kell alkalmazni.
    (4) A nyomozó hatóság tagjának kizárására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni a jegyzőkönyvvezető kizárására isnyomozó hatóság feladata
21
Q

a nyomozó hatóságok és illetékesség és hatásköre

A
  1. § (1) Általános nyomozó hatóságként a rendőrség általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervének nyomozó hatósági feladatok ellátására kijelölt szervei járnak el.

(2) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal végzi a nyomozást a következő bűncselekmények miatt:
a) nemzetközi gazdasági tilalom megszegése, nemzetközi gazdasági tilalom megszegése feljelentésének elmulasztása, haditechnikai termékkel vagy szolgáltatással visszaélés, kettős felhasználású termékkel visszaélés,
b) *
c) bitorlás, szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése, védelmet biztosító műszaki intézkedés kijátszása, jogkezelési adat meghamisítása és iparjogvédelmi jogok megsértése,
d) társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés, költségvetési csalás, költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása, jövedékkel visszaélés elősegítése,
e) számvitel rendjének megsértése, csődbűncselekmény, engedély nélküli nemzetközi kereskedelmi tevékenység,
f) versenytárs utánzása,
g) az a)-f) pontban meghatározott bűncselekményekkel összefüggésben elkövetett közokirat-hamisítás, hamis magánokirat felhasználása, egyedi azonosító jellel visszaélés, bélyeghamisítás, pénzmosás és a pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása.
(3) A külföldön lévő magyar felségjelű kereskedelmi úszó létesítményen vagy polgári légi járművön a magyar büntető joghatóság alá tartozó bűncselekmény miatt az úszó létesítmény, illetve a légi jármű parancsnoka jogosult a nyomozó hatóságra vonatkozó rendelkezések alkalmazására.
A nyomozó hatóság hatásköre és illetékessége
35. § (1) A nyomozó hatóságok hatáskörét és illetékességét jogszabály határozza meg.
(2) Az általános nyomozó hatóság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal között felmerült hatásköri összeütközés esetén, valamint ha az általános nyomozó hatóság vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe tartozó bűncselekménnyel halmazatban olyan bűncselekmény is megvalósult, amelynek nyomozására e nyomozó hatóság hatásköre nem terjed ki, és az eljárás elkülönítése nem célszerű, az eljáró nyomozó hatóságot az eljáró ügyészség jelöli ki. Az ügyészség eljáró nyomozó hatóságként a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt akkor is kijelölheti, ha annak hatásköre a bűncselekmény nyomozására egyébként nem terjed ki. A kijelölés tárgyában hozott határozat ellen nincs helye panasznak.
(3) A nyomozó hatóságok a vezetőik megállapodása alapján az ügyészség jóváhagyásával egy ügyben vagy ügyek meghatározott csoportjában közösen is végezhetik a nyomozást.

22
Q

a büntetőeljárásban eljáró egyéb szervek

A
  1. § (1) Az előkészítő eljárásban a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított e törvényben meghatározott szervek is eljárhatnak.
    (2) Az elkobzás és a vagyonelkobzás érdekében lefoglalt dolog vagy elektronikus adat, illetve a zár alá vett vagyon (a továbbiakban együtt: bűnügyi vagyon), illetve a lefoglalt bizonyítási eszköz kezelésében a bűnjel és a bűnügyi vagyon kezeléséért felelős szerv törvényben meghatározottak szerint közreműködik.
    (3) A nyomozó hatóság tagjának kizárására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni a büntetőeljárásban eljáró egyéb szervek tagjának kizárására is.
23
Q

A terhelt és a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy fogalma

A
  1. § (1) A terhelt az, akivel szemben büntetőeljárást folytatnak.
    (2) A terhelt a nyomozás során gyanúsított, a vádemelés után vádlott, a büntetés, a megrovás, a próbára bocsátás, a jóvátételi munka vagy a javítóintézeti nevelés jogerős ügydöntő határozattal történő kiszabása, illetve alkalmazása után elítélt.
    (3) * A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy a nyomozás során - a gyanúsítás közléséig - az, akit bűncselekmény elkövetése miatt elfogtak, gyanúsítotti kihallgatása érdekében idéztek, akinek előállítását vagy bűncselekmény elkövetése miatt körözését rendelték el, vagy akivel szemben elfogatóparancsot bocsátottak ki.
24
Q

terhelt jogai, fogva tartott terhelt jogai és kötelezettségei

A
  1. § (1) A terhelt jogosult arra, hogy
    a) megismerje a gyanúsítás és a vád tárgyát, továbbá ezek változását,
    b) a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság megfelelő időt és körülményeket biztosítson számára a védekezésre való felkészüléshez,
    c) a büntetőeljárási jogairól és kötelességeiről a bíróságtól, az ügyészségtől és a nyomozó hatóságtól felvilágosítást kapjon,
    d) védelmének ellátására védőt hatalmazzon meg vagy védő kirendelését indítványozza,
    e) a védőjével ellenőrzés nélkül tanácskozzon,
    f) vallomást tegyen vagy a vallomástételt megtagadja,
    g) bizonyítékot terjesszen elő, indítványt és észrevételt tegyen, az utolsó szó jogán felszólaljon,
    h) a tárgyaláson és a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés tárgyában tartandó ülésen jelen legyen és az e törvényben meghatározottak szerint kérdéseket tegyen fel,
    i) jogorvoslattal éljen,
    j) az eljárás ügyiratait - az e törvényben meghatározott kivételekkel - teljes terjedelmében megismerje,
    k) egyezség megkötését, illetve ügyészi intézkedés vagy határozat kilátásba helyezését kezdeményezze.
    (2) A fogva lévő terhelt jogosult arra, hogy
    a) megismerje a fogva tartásának okát és ennek változását,
    b) a fogva tartásáról egy általa választott személyt a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság tájékoztasson,
    c) a védőjével, és ha külföldi állampolgár, az államának konzuli képviselőjével a kapcsolatot felvegye, vele személyesen, postai vagy elektronikus úton ellenőrzés nélkül érintkezzen,
    d) az általa választott személlyel a vádemelés előtt az ügyészség, azután a bíróság rendelkezése szerint személyesen felügyelet mellett, továbbá postai vagy elektronikus úton ellenőrzés mellett érintkezzen,
    e) törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződésben meghatározott személlyel, hatósággal a nemzetközi szerződésben meghatározottak szerint érintkezzen.
    (3) A terhelt köteles
    a) az eljárási cselekményeken a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság rendelkezéseinek megfelelően az e törvényben meghatározottak szerint jelen lenni,
    b) a lakcímét, értesítési címét, tényleges tartózkodási helyét, kézbesítési címét, telefonos elérhetőségét, elektronikus levelezési címét vagy más elektronikus elérhetőségét, valamint ezek megváltozását - a változást követő három munkanapon belül - az eljáró bírósággal, ügyészséggel vagy nyomozó hatósággal közölni.
    (4) * A bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a terheltet a büntetőeljárásban történő részvételének kezdetekor a jogairól tájékoztatja és a kötelezettségeire figyelmezteti. A tájékoztatás kiterjed arra, hogy költségkedvezmény iránti kérelmet nyújthat be, annak feltételeire, valamint az anyanyelv használatához való jogra is.
    (5) Ha a terhelt fogva van, az eljáró bíróság, ügyészség vagy nyomozó hatóság a terheltet a jogairól írásban is tájékoztatja. A tájékoztatás kiterjed a fogva tartásnak az elrendeléséről szóló határozat szerinti, illetve a törvényben meghatározott lehetséges végső tartamára, a fogva tartás meghosszabbításának, fenntartásának és felülvizsgálatának szabályaira, valamint az e határozatokkal szembeni jogorvoslathoz, illetve a fogva tartás megszüntetése iránti indítvány benyújtásához való jogra is.
    (6) Az (1) bekezdés b) és e) pontja szerinti jog gyakorlása érdekében a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság az eljárási cselekmény megkezdését vagy elvégzését legalább egy órára elhalasztja, ha a terheltnek a védekezésre való felkészülésre, vagy a védővel való tanácskozásra az eljárási cselekmény megkezdése előtt - a terhelt és a védő önhibáján kívüli okból - nem volt lehetősége.
    (7) A (2) bekezdés d) pontja szerinti jog biztosítása során a bíróság vagy az ügyészség a hozzátartozóval való érintkezést kizárólag a büntetőeljárás eredményessége, vagy más személy életének, testi épségének védelme érdekében korlátozhatja vagy tilthatja meg. Az erről szóló határozat ellen a terhelt és a védő élhet jogorvoslattal.
    (8) * A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy jogaira és kötelezettségeire - az (1) bekezdés a), f)-h), j) és k) pontja, valamint a (3) bekezdés b) pontja kivételével - a terhelt jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
    Terhelti jogutódlás
  2. § Ha e törvény a terhelt hozzátartozójának vagy örökösének indítványtételi jogot biztosít, a hozzátartozó vagy örökös jogaira a terhelt jogai irányadók