5A: 3.1 A Magyar nép kialakulása, vándorlása és a honfoglalás (Tétel 5a) Flashcards
magyar nyelv
A magyar nép eredetére elsősorban a nyelvtudomány ad választ.
A finnugor nyelvből származik a magyar nyelv
három főszaka
A magyar népnek az előtörténetének három főszaka van
uráli nyelvi kor
finnugor nyelvi kor
ugor nyelvi kor
emberek
uráli nyelvi korban és a finnugor nyelvi korban az emberek halásztak vadásztak és gyűjtögettek
1000 körül ugorok
I.e. (időszámításunk előtt) 1000 körül az ugorok kettéváltak. Egyik rész az Ob folyóhoz költözött, ezek a népek a vogulok meg az osztjákok voltak, a legközelebbi nyelvrokonaink.
magyarok
A másik része pedig a magyarok voltak, Dél-Urál és a Volga folyó között éltek, az első európai szálláshelye volt. És utána a magyarok nyugatra vándoroltak, és Etelközben és Levédiában telepedtek le (Fekete tenger északi partja). ITT 830-ban törzsszövetséget kötött a hét törzs.
portyát
A magyarság ebben az időben több portyát indított nyugatra.
- század bizánci császár
A 9. század végén magyarok a bizánci császár szövetségeseként harcoltak a bolgár cár ellen, az esemény amely bátorította magyarokat hogy új hazát kell keresniük.
besenyők 895-ben
A besenyők menekültek és támadták a magyarokat, ezért 895-ben Árpád fejedelem (Álmos fia) vezetésével bevonultak a Kárpát medencébe, úgy nevezzük honfoglalásnak.
Gesta Hungarorum
Anonymus megírta a honfoglalás történetét “Gesta Hungarorum”-ban.
egy fehér lóért Szvatopluk
A krónika szerint, Magyar vezérek egy fehér lóért vették meg a Kárpát-medence területét Szvatopluk szláv fejedelemtől. (Szvatopluk, ATTILA hun vezér után uralkodott.)
székelyek
A lényeg: a honfoglaló magyar törzsek találkoztak a Kárpát-medencében, a hun kor óta itt élő székelyekkel. (A székelyek, akik a monda szerint Attila hun vezér fiának Csaba hun királyfi népének leszármazottai/utódai.
különböző népek
Kárpát medencében különböző népek laktak:
bolgárok
szlávok
morvák
Kárpát medencében különböző népek laktak, példáuk, bolgárok, szlávok, morvák. A Kárpát-medencében nem laktak sokan, az itt élő szláv és avar nép nem volt nagy, a következő egy-kétszáz év alatt beolvadtak a magyar népbe.
kende és a gyula
Két fejedelem: a kende és a gyula. (a honfoglalás idején két fejedelem állt a magyarság élén, de a honfoglalást követően megszűnt.)
hét törzs
a hét törzs élén így egyetlen fejedelem állt, aki azonban főleg saját szállásterületén, a saját törzsének parancsolt.
A vezető réteget a nemzetségfők alkották.
Kalandozások kora
Kalandozások kora: A honfoglalás után a katonai réteg sok támadást indított a nyugati területek ellen. A támadások célja zsákmányszerzés és adóztatás (Lopás, adóztatás) volt. Augsburgnál lett vége.
hét vezér
A krónika alapján Árpád (Álmos fia, a magyar törzsek katonai vezetője), valamint a hét vezér: Álmos (a magyarság vallási vezetője, a vezérek által kötött vérszerződés alapján ,első az egyenlők között”), Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm